Kedélyesen arról beszélt diplomatáknak, hogy szerinte mi várható az EP-kampányban.
Megszűnt a képviselői megbízatása.
Szerinte boszorkányüldözés történt, aminek áldozata „a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk”. „A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek”.
Lelkileg nem tudta rávenni magát.
Közben elkezdték közvélemény-kutatással mérni, hogy az emberek mit gondolnak Balogról.
A minisztert a kegyelmi ügyről is kérdeztük volna a helyszínen.
Szerintük az eddigi történések bizonyítják, hogy a megfelelő tanulságokat lemondás nélkül is levonták az érintettek.
A Magyar Nemzeti Múzeum kirúgott igazgatója Gajdics Ottó műsorában fejtette ki véleményét.
Vagyonnyilatkozata szerint Varga havi több mint egymillió forintot kap a Közép-európai Akadémiától, ahol mentori feladatokat végez és előadásokat tart.
Ő a másik püspök a nagytekintélyű Fekete Károly mellett.
A miniszterelnök politikai tanácsadója boldog Valantin-napot kíván mindenkinek.
Sikerült megtalálnunk, hogy mi a közös a lemondott, a le nem mondott, a megszólaló és a lapulva hallgató tanácsadók között.
Fekete Károly ma újra beszélt Balog Zoltánnal.
Az e-cigizésről mond le 40 napra Nagy János. A kálvinista humor legjava!
Erről tweetelt a kultúrharcos influenszer, akit a magyar elnök korábban kitüntetett.