A közigazgatási bíróságokról szóló, a parlament botrányos ülésén, talán szabályellenesen elfogadott törvény normakontrollját kérik.
Nem hagyjuk, nem hagyhatjuk szó nélkül a bevándorláspártiak támadásait.
Keményen kezdte elnökségét Tóth Bertalan és kijelentette: az ügy ezzel le van zárva.
A választás utáni első 50 nap arra volt jó, hogy miközben kormányellenes tüntetők lepték el az utcákat, szinte az összes ellenzéki pártban kitörjön a káosz.
Más nem is indult a posztért.
Az ATV-ben lendült ellentámadásba a Liberálisok elnöke: Mi hoztuk a szavazatokat!
Jókor jó helyen.
Aki mindig többet akar, mint amennyit a teljesítménye alapján megérdemelne.
A 24.hu megszerezte a dokumentumot.
Tóth Bertalan megerősítette, tényleg párttársai háta mögött egyezkedett Molnár Gyula a liberálisokkal, a Párbeszéd politikusa pedig elmondta a véleményét Fodor Gáborról.
A Liberális Párt politikusa szentül hiszi, hogy ahol és amikor szükség lesz rájuk, ott lesznek.
Későbbi helycserével operáltak volna.
A DK tegnap azt mondta, hogy tőlük egy fityinget sem fognak látni, és az uniós intézményekhez fordulnak.
Fodor Gáborék nem tudták átlőni a rakétát a Nemzeti Választási Bizottság pajzsán.