liszt ferenc repülőtér

Beperelte a budapesti repülőteret az olasz csomagfóliázó

A Budapest Airport szerintük cinkelt pályázattal vette el a helyüket. A reptér tagad.

Magyari Péter
gazdaság

Egy részeg brit turista nekiment a rendőröknek a Liszt Ferenc repülőtéren

Még akkor is megpróbálta az egyiket hátrafelé rúgva elgáncsolni, amikor megbilincselve kísérték az előállítóba.

Herczeg Márk
bűnügy

Beázott a ferihegyi reptér, a fémdetektoroknál használt tálcákkal próbálták megállítani a csöpögést

Földön, vízen, levegőben.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Bevonták a reptéri kártyáját, nem dolgozhat többet a Liszt Ferencen a Véres Turkáló

Úgy tűnik, mindent rá tudtak bizonyítani a budapesti repülőtéren az utasok bőröndjeiben sebesült, véres kézzel matató rakodómunkásra.

Szily László
közlekedés

A Deákról is ki lehet buszozni majd a reptérre

Európai értelemben vett áttörés! 2015-ben volt legutóbb közvetlen járat egy távközlési konferencia miatt, egyetlen hétig járt.

Haszán Zoltán
közlekedés

Elbontják az európai légi közlekedés szégyenét, a ferihegyi fapadosutas-karámot

Helyette építenek még 10 ezer négyzetméternyi utasforgalmi területet.

anarki
közlekedés

Döntött a kormány: vasút visz majd a Nyugatiból a repülőtérre

Honnan ismerős, honnan ismerős?

alg0ritmus fer1
közlekedés

Csempésznek néztek a reptéren egy iráni apukát, aki a Pécsen tanuló gyerekei tandíját hozta készpénzben Magyarországra

475 ezer forintra büntették, és azt mondja, megalázóan bántak vele.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Soron kívüli biztonsági ellenőrzés lesz a ferihegyi reptéren

Kontrát Károly ezt a Légiközlekedés-védelmi Bizottság ülése után jelentette be.

Herczeg Márk
Terrorizmus

A Liszt Ferenc reptéren tudják, milyen egy luxus zalahúsos szendvics

P-R-É-M-I-U-M

erdelyip
ÉLET

1055 új parkolóhelyet épít a Budapest Airport

A ferihegyi reptér üzemeltetője szerint tavaly több mint 1 millió utas hagyta az autóját a parkolókban.

Herczeg Márk
közlekedés

Egy kiló kokainnal a gyomrában kapták el Ferihegyen a nigériai drogfutárt

101 adag volt a gyomrában a XV. kerületben lakó, 41 éves férfinek, aki 4000 euróért hozta be az árut Hollandiából.

Herczeg Márk
bűnügy

Utasmóló (ez a neve), hotel és új terminál épül Ferihegyen

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Nem volt bomba a Ferihegyen leszállított gépen

Herczeg Márk
közlekedés

Lesz közvetlen vasúti járat Ferihegyre!

A kormány kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította a reptér kötött pályás kapcsolatának kialakítását.

Rényi Pál Dániel
politika