Tóth Zoltán visszalépését a közös ellenzéki tüntetés színpadán jelentette be Gyurcsány Ferenc.
Hódmezővásárhely után olyan nyomás alá került a párt, hogy most először hajlandó választáson együttműködni parlamenti pártokkal.
Ahol erős LMP-s indul, ott eddig a helyi szocialistáknak lebegtették a visszalépést. A héten azonban új üzenet ment: tessék kampányolni az egyéni jelöltért is.
A lakrészt a jegybankelnök a fiától bérli, aki pedig Matolcsy unokatestvérétől felvett hitelből vette meg az ingatlant.
Az ellenzéki összefogósdiról kérdeztük Szél Bernadettet, Vona Gábort és Karácsony Gergelyt. A Jobbik senkivel nem közösködne, az MSZP-Párbeszéd szívesen megállapodna az LMP-vel, az LP viszont csak akkor jönne, ha a Jobbik is.
A Független Diákparlament oktatásügyi vitát rendezett a parlamenti frakciók miniszterelnök-jelöltjei között. Mivel a Fidesz-KDNP nem ment el, így értelmes témákról emberi hangnemben tudtak beszélgetni.
Négy baloldali jelöltnek is lenne esélye megvernie a kormánypárti jelöltet, ha a többiek nem indulnának. De mivel fej-fej mellett állnak, sokkal nehezebbé vált a megállapodás.
A taknyukon és a vérükön kell kirángatni azokat, akik fenyegetőznek!
Persze az is lehet, hogy csak a fideszes média agya mondta fel végleg a szolgálatot.
Az LMP társelnöke ugyanekkor nem örül, hogy pont nőnapkor ment el a kampánytanácsadó.
Sok volt nekik az izraeli kampányguru "impulzív" természete.
A Borsban jelent meg hétfőn cikk, ami olyan, mintha a politikus ellopott repülési naplójából írták volna.
Kedden ült le tárgyalni a két párt vezetősége, több körzetben is felmerült a visszalépés lehetősége.
Nem kérnek az LMP ajánlatából, mindenhol önálló jelöltekkel indulnak a választásokon.
Hadházy Ákos társelnök megerősítette a 444-nek, hogy még a vásárhelyi választás előtt döntött az elnökség.