Nem kopott még ki teljesen a schifferizmus a pártból.
A pártja szerint Hajdu pontosan tudta, hogy a nyilatkozata provokáció, a felháborodása így álságos.
Ennyit vallott be az LMP képviselője.
Az Ellenzéki Kerekasztal 22 rendezvénysorozat eseményén a hat ellenzéki párt képviselői arról beszélgettek, hogy kormányra kerülve hogyan védenék a környezetet.
„Ha nem bontjuk meg az egységet, akkor fel tudjuk számolni az elmúlt ezer év legkorruptabb kormányát” - üzente Márki-Zay Péter a régen látott ellenzéki vezetők körében.
Támogatnák a fogyatékos hozzátartozójukat ápolókat is – jelentette be Kanász-Nagy Máté, Korózs Lajos és Jámbor András.
Érvénytelen szavazásra fognak buzdítani a népszavazáson, Ungár szerint a meleg fideszeseknek nem kellene téglát dobálniuk az üvegházban, nem pusztán feles többséggel akarnak hozzányúlni az alkotmányhoz. Interjú az LMP két politikusával, akiket a kongresszus az első helyeken javasolt a közös ellenzéki listára, meglepő sorrendben.
Őt követi Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Lóránt.
A párt sajtóközleménye szerint „már a népszavazás felvetése is nevetséges”.
Feladata a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészülés szervezése és a kampány lebonyolítása lesz.
Az LMP képviselője szerint legitim arról beszélni, hogy vannak olyan fideszes politikusok, akik annak ellenére, hogy homofób kampányt csinálnak, a szexuális szabadság mozgalmainak vívmányaival maguk is élnek.
LMP és az MSZP egyik jelölt mögé sem áll be, a Párbeszéd pedig még nem adott világos választ. A párt szóvivője viszont nyilvánosan beállt Dobrev mögé, egy sor MSZP-s politikussal együtt.
Friss, átlátható ábrák az aktuális helyzetről.
Szél Bernadett és Hadházy Ákos is 80% feletti eredményt ért el. Ha tavasszal is győznek, akkor a Momentum frakcióba ülnek.
Itt már úgyis mindenki ugyanazt a szavazólapot kapja, mert a miniszterelnök-jelöltek között kell választani.