Magyar Állami Operaház

Mindössze egy hétvégét kapott a Főváros, hogy elbírálja három vegyes fenntartású színház igazgatói pályázatait

A Kolibri Színház igazgatói pozíciójáról is dönteni fognak, ahol a társulatnak komoly fenntartásai voltak a pályáztatás körülményeivel kapcsolatban.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Újra ingyen be lehet menni a Magyar Állami Operaház előcsarnokába

A tesztüzem befejeződött, de hogy visszavezetik-e a belépőt, arról pár héten belül döntenek.

Fődi Kitti
belföld

Az Operaház elkezdett pénzt kérni azért, hogy az érdeklődők beléphessenek az előcsarnokába

Ókovácsék elegáns módon az alacsony bérek miatt sztrájkoló dolgozókat hibáztatják, amiért erre kényszerültek.

Urfi Péter
KULTÚRA

Magyar Narancs: Ókovács rendszeresen az Opera „királyi felhajtóján” parkol a hatvanmilliós luxusautóval, amit amúgy nem is neki kéne használnia

A szakszervezet szerint a BMW eredetileg azért adott ingyenautókat az Operának, hogy a művészeket támogassák, ám a kocsik végül a vezetőknél kötöttek ki.

Kaufmann Balázs
KULTÚRA

Vége a sztrájknak, megállapodott a dolgozókkal az Opera vezetése

A vasárnapi Don Giovanni-előadás és Máté-passió hangverseny már zenekari és énekkari részvétellel megy.

Benics Márk
MŰVÉSZET

Operaház: A büfét üzemeltető cég hamis állításokat fogalmazott meg

Az Operaház közleményéből nem derül ki, pontosan miről hazudott a büfét üzemeltető cég.

Fődi Kitti
belföld

Túlhajszoltság miatt felmondott az Operaház egyik balettművésze

Kovács Noel Ágoston indoklása szerint a társulat „amatőr és inkompetens”, a táncosok pedig „túl sokat nyeltek le az évek alatt”.

Solti Hanna
MŰVÉSZET

Minden előjel nélkül ugrott a Dunába a Margit hídról az operaház balett-táncosa

Az eset előtt szakíthatott a barátnőjével.

Fődi Kitti
belföld

Ókovács most már érti, ki, kinek, miért és milyen sebességgel vitte ki az infókat az Operaházból

Új ciklust kezdeni új első karmesterrel? Miért ne?

Tóth-Szenesi Attila
KULTÚRA

Ókovács Szilveszter kirúgta Kesselyák Gergelyt, aki korábban megpályázta a pozícióját

A szakmai bizottság egyhangúlag a karmestert javasolta főigazgatónak, de Csák János mégis Ókovácsot hagyta meg a pozíciójában.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Még 800 millióval többe kerül az Operaház felújítása

Módosították a kivitelezés befejezésének időpontját is.

Boros Juli
POLITIKA

288 dolgozó fertőződött meg az Operaházban, Ókovács Szilveszter szerint ez normális

Az igazgató szerint az ügyben politikai alapon kelt botrányt a „militáns” szakszervezet.

Sarkadi Zsolt
járvány

Valószínűleg koronavírusos Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója

Enyhék a tünetei.

Fődi Kitti
koronavírus

A járvány miatt elmaradnak az Operaház előadásai

Két előadás kivételével, előreláthatólag október 17-ig.

Király András
Egészségügy

A kormány a rendkívüli tartalékból 4,56 milliárd forintot utalt az Operaház fejlesztésére, 2,77 milliárdot pedig az egyházi örökség védelmére

Kétmilliárd azért az egészségügynek is leesett a szombati pénzosztásban.

Horváth Bence
politika