magyar honvédség

A honvédelmi miniszter elárulta, hogy Orbán Gáspár jól van, és a csádi missziót készíti elő

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondja, ő rendelte ki a százados urat összekötő tisztnek.

Herczeg Márk
hadsereg

A magyar honvédség Szerbiának passzolja le a kiszuperált orosz harcjárműveit

A német Lynxekre cserélik a BTR-eket, a szerbek szerint nekik még jó lesz.

Kolozsi Ádám
belföld

Így fegyverkezik a magyar békekormány

2014 óta erőteljes fegyverkezésbe kezdett Magyarország. Hogy növeli ez a gazdasági kitettségünket a németek felé, miért nem lett a térség legerősebb hadserege a honvédség, mit lehet tudni a titkosított programról?

Takács Lili
honvédség

A vezérkari főnök szerint a leghatásosabb toborzás, ha a nagyszülők elmondják a fiataloknak, hogy jó katonának lenni

A HM védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára pedig kiemelten fontosnak nevezte a nyugdíjas katonákkal való együttműködést, profitálni abból „a hatalmas szellemi, fizikai, mentális potenciálból, ami ebben a korosztályban rejlik”.

Herczeg Márk
hadsereg

Szalay-Bobrovniczky: Az ország Orbán vezetésével idejében felébredt a hosszúra nyúlt, pihe-puha Csipkerózsika-álomból

„A tartós béke, a konfliktusok és súrlódások nélküli világ egy illúzió” – mondta a honvédelmi miniszter.

Herczeg Márk
háború

A feloszlatandó Honvédszakszervezet egyeztetett a minisztériummal

„A katonai érdekvédelmi szervezet elismeri, hogy a szakszervezeti működési forma nem fedi le teljességgel azt a tartalmat, amely jelenlegi tevékenységét jellemzi” – áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Herczeg Márk
hadsereg

Sikerült a kormány körvasútcsele: megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Déli Körvasút

A határozat kizárja az azonnali jogvédelmet is a „honvédelmi létfontosságú rendszerelemmé” minősített beruházás ügyében.

Herczeg Márk
gazdaság

Akciódús, vígjátékba hajló drámasorozat tenné vonzóvá a Magyar Honvédséget, csaknem 900 milliós állami támogatásból

Mint egy falat kenyér, úgy kell ez nekünk.

Diószegi-Horváth Nóra
KULTÚRA

„Szomorúan tapasztaltuk”, hogy nem működhetünk tovább – reagált az alkotmányból kiírt Honvédszakszervezet

A Fidesz kedd este terjesztett be egy módosítót arról, hogy a hivatásos állomány mellett szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet.

Rényi Pál Dániel
honvédség

„Különös szolgálati rendet” vezetnek be a honvédségnél

A Magyar Honvédségnél közvetlen fenyegetés hiányában is „mindenki köteles többet vállalni és többet tűrni”.

Kaufmann Balázs
belföld

Húsz magyar katonát küld Irakba a kormány

Hogy részt vegyenek az Iszlám Állam ellen zajló nemzetközi koalíciós műveletekben.

Rényi Pál Dániel
honvédség

Lélegeztetőgépeket vásárol a Magyar Honvédség, habár raktáron van belőlük 17 ezer darab

A Honvédségnek másmilyenekre volt szüksége, és sokkal olcsóbbakat sikerült vennie, mint a kínaiak voltak.

Haász János
belföld

Az lesz a neve a magyar honvédség idei országos hadgyakorlatának, hogy „Adaptive Hussars 23”

Megnövekedett katonai járműforgalomra – de nem elsősorban lovakra – kell számítani november 2–26. között.

Benics Márk
belföld

Pálffy István tartalékos katona lenne

Tisztában van vele, hogy ehhez fizikai előírásoknak is meg kell felelni, de bízik benne, hogy sikerrel jár.

Molnár Kristóf
ÉLET

Kiemelték a Balatonból az egyetlen beazonosított Messerschmitt Me-109-es vadászrepülő maradványait

Hiába gyártottak a típusból 360 darabot Magyarországon, a maradék 359-ről semmit sem tudnak a kutatók.

Molnár Kristóf
hadügy