Orbán nem magyarázza meg, hogy miért tett célkeresztet a bírákra is, de mások megteszik helyette. Pedig csak tüntetésen mertek kiállni saját magukért.
Szép teljesítmény ez a magyar igazságszolgáltatástól, pláne úgy, hogy Táky feladta magát.
Gondolta volna, hogy 24,5 millióért adni egy összeollózott "tanulmányt" nem csalás? Feljelentő legyen a talpán, aki túl akar járni a rendőrség és az ügyészség eszén, ha az aztán a feljelentettől kéri a bizonyítékokat.
Az Ítélőtábla szerint a Fővárosi Törvényszék bírója téves ténybeli következtetéseket vont le, iratellenes megállapításokat tett és kiragadott bizonyítékokra építette az ítéletét.
És a bíróság eltiltotta attól, hogy a sajtónak nyilatkozzon.
Csak azért, mert életfogytiglani börtönre ítélték, amiből két és fél évet le is ült, a bíróság szerint még nem bizonyított, hogy a nyomozati és eljárási hibák okoztak neki kárt.