A laktózmentesekre, mirelit árura, filézett és darált húsra is vonatkozik a szabály.
Szijjártó Péter javaslatára Sulyok Tamástól kapta meg a címet.
Az állami sportlap és a Vas megyei főispán hétfőn beharangozta, kedden meg is jelent a Magyar Közlönyben a szombathelyi klub 470 millió forintos támogatása.
A kinevezésről szóló határozatból nem derül ki, hogy a hajtóvadászaton túl terveznek-e kezdeni valamit azokkal, akik már gyerekként függővé váltak.
Palkovics Lászlót pedig a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
Ha valaki tartalékosnak megy, akár 64 többletpontja is lehet egyetemi felvételin, derül ki a 312 oldalas Magyar Közlönyből, amiben m betűt M betűre cserélő jogszabályt is elrejtettek.
Március 4-től veszi át az MNB vezetését.
A városvezetés is visszakapja az összes hatáskörét.
Pedig a cégnek tavaly 66 milliárdos bevétele és 875 milliós nyeresége volt.
A kormány már korábban is jelezte a tulajdonosoknak, hogy a dolgozók kifizetése legyen az első az összeomlott Dunaferr-utódoknál.
Az egyes pontokhoz felelősöket és határidőket is rendeltek; ezek alapján nem fog unatkozni év végéig a nemzetgazdasági miniszter.
Ezt a főpolgármester és a IX. kerületi polgármester kérésére tették.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Megjelent a rendelet.
Így már kilencen vannak.