A szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata, ami Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslatára és ellenjegyzésével nagyköveti rangot adományoz Jászai Gellértnek.
Sűrű időszak ez a NER kedvenc techcégévé felgyúrt 4iG elnökének, hiszen épp csak nemrég tért haza családjával és Orbán Sáráékkal egy magángépen a Maldív-szigetekről.
A cégvezér pár hónapja még Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt utazott az Egyesült Államokba, ahol Elon Muskkal is találkozott Donald Trump mar-a-lagói birtokán. Ezután a Musk tulajdonában lévő SpaceX üzleti és kormányzati kapcsolatokért felelős alelnökével, Tim Hughes-zal tárgyalt űregyüttműködésről a washingtoni magyar nagykövet, Takács Szabolcs társaságában.
Ahogy azt korábban kollégánk Rényi Pál Dániel „A százmilliárdos bombaüzlet, amit Orbán inkább elvitt Felcsútról” című cikkében is megírta, a Mészáros-birodalom korábbi működtetője, a 2000-es években tűnt fel a hazai ingatlanpiacon. Két társával megalapította az SCD Groupot, amivel a balatoni turisztika teljes újraformálását tűzte ki célul, és egyik pillanatról a másikra hatalmas pénzekért vásárolt a magyar államtól és önkormányzatoktól területeket, hogy szállodákat fejlesszen. 18 magyar cég és több száz munkavállaló tartozott a holding alá és mindkét politikai oldalon voltak kapcsolatai. A balatoni projekt sikerei végül a 2008-as gazdasági válságig tartottak, ekkor cége összeomlott, őt magát pedig Simicska Lajos ellehetetlenítette.
Ezután 2015-ben sikerült visszatérnie, amikor a háttérhatalmi rendszerváltás után Orbán nagy erőkkel kezdte építeni új pénzügyi központját Mészáros Lőrinc körül. Jászai a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. elnökeként tért vissza Mészárosék mellett, azonban pár évvel a nagy visszatérés utána NER közeli körökben már arról lehetett hallani, hogy Jászai viszonya megromlott a Mészáros-birodalommal, Orbán pedig többek között ezért is dönthetett úgy, hogy a 4iG nevű informatikai céget Jászaira bízza.
A Jászai tulajdonában lévő 4iG 2021-ben vált kisebb piaci szereplőből a magyar távközlési piac egyre meghatározóbb szereplőjévé, amikor Orbán Viktor személyesen segítette elő egy üzletüket. Innentől kezdve a cég rövid időn belül hatalmas méretű portfóliót duzzasztott magának: a távközlésen és informatikán túl már a védelmi iparágban és az űriparban is tevékenykedik - erről hosszabban a Direkt36 írt.
A 4iG közleménye szerint Jászai Gellért mostani megbízatása „a magyar gazdasági érdekek nemzetközi érvényesítésére, további befektetési lehetőségek felkutatására és a nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztésére szól.”
A miniszterelnök középső lánya Orbán Viktor unokáit is elvitte az útra. Ferihegyen fotóztuk le a 4iG-vezér társaságában hazatérő Orbán Sáráékat.
Az informatikai szektorban Orbán új erőközpontot hoz létre, Mészárostól és Tiborcztól függetlenül. Politikai és személyes okok egyaránt sorakoznak Jászai Gellért és az állami megbízásokra kiszemelt 4iG Nyrt. felfuttatása mögött.