„Buda nem gyűlöl, Buda szeretettel teli” – reagálta a miniszter kijelentésére Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.
Szentesen és Szentmártonkátán kérdeztük a tiszás kampányesemények résztvevőit arról, milyen közéleti hangulatot tapasztalnak maguk körül, és mire számítanak a választásokig. Van, aki a választás miatt hazautazott Magyarországra, más azt mondja: ezt a népet kifosztották és megalázták.
Vannak, akik sírtak rajta, másnak túl sok a Magyar Péter körüli rajongás, és van, aki a film után azt mondta: kezdi elhinni, hogy lassan vége az Orbán-korszaknak. Kocsis Máté szerint pedig hányinger, aki megnézi ezt a filmet.
Kopogtatás, adatbázis-építés, pultozás, aztán a választás napján jöhet az emailes megkeresés és call centerezés. Zajlik a kampányolás a Tiszában, mérésik szerint jól állnak, egyik fontos céljuk a 40 alattiakat szavazni vinni. A főpróba a március 15-i rendezvény, nagy tömeget várnak, erődemonstrációnak is szánják.
Mit hordott össze Hrihorij Omelcsenko extábornok? Kiknek készült a Tavaszi szél? Honnan jöttek a kuflik? Válaszok a 444 napindító hírlevelében.
Ugyanakkor Orbán Viktort és Magyar Pétert sem szeretnék megválasztani miniszterelnöknek.
A Samsung-üzem közelében tartott kampányeseményen azt mondta: a Tiszánál vastag dosszié gyűlt akkugyáros beszámolókból és dokumentumokból. „Ezek a gyárak ma már behálózzák az országot” – mondta.
Mától a mozikban a Tavaszi szél, amely Magyar Péter emberi arcát és emberfeletti harcát hívatott bemutatni. Vannak benne izgalmas villanások, de igazán csak rajongóknak ajánlott.
Lesz-e közös Orbán-Magyar látogatás Kijevbe? Mekkora jelentősége lesz a Békemenetnek? Visz-e kompromisszumos javaslatot a magyar miniszterelnök Brüsszelbe? Megannyi kínzó kérdés, amikre Gulyás Gergely válaszolt is.
Szerintük harmincnapos határidőre hivatkoztak.
A 2026-os választások előtti hetekben olyan hangulat van Magyarországon, amihez hasonlót még nem tapasztaltunk az Orbán-rendszerben. Ehhez szükség volt annak az ellenzéki hozzáállásnak a meghaladására, amit a reménytelen skandálások emlékére nevezhetünk „nem hagyjuk!” politikának. A tét most egészen más.
„Nem volt bennük ennyi, se erő, se férfiasság, hogy kiálljanak, belenézzenek az áldozatok szemébe és azt mondják, hogy bocsánat. És hogy segitsenek nekik, akár anyagilag, akár erkölcsi jóvátétellel.”
A közéletből másfél éve távozott volt egri polgármester előzmény nélkül jelentette be, hogy elindul a parlamenti választáson. A körülmények miatt többen a Fideszt sejtik az indulása mögött, a politikus az ellenkezőjét állítja. Az egri körzet ráadásul politikailag egy speciális választókerület.
A lap egy Social Design Agencynek nevezett moszkvai tanácsadó cég anyagaira hivatkozik, amely Putyin kabinetfőnökének irányítása alatt állhat.
Miután Orbán bejelentette az országjárást, Magyar Péter ismét kihívta egy vitára.