Magyarország

Az embertelen intézményekből már kiköltözhettek, de még mindig nem élhetnek önállóan

A kormánynak 2023-ig kellett volna megteremteni annak a lehetőségét, hogy a fogyatékossággal élő emberek a zsúfolt, nagy intézményekből, kis lakóházakba költözzenek. Ezt nem sikerült teljesülni, de ahol igen, ott sem tudtak igazán elszakadni az intézmény létformától.

Fődi Kitti
társadalom

A svéd kereskedelmi miniszter szerint Svédország tárt karokkal fogadna akár 40 ezer meleg magyar bevándorlót is

Benjamin Dousa szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, elszigetelve magukat, amire nyitottsággal és befogadással kell reagálniuk a svédeknek.

Herczeg Márk
külföld

Az Európai Bizottság megmenthetné a Pride-ot, de úgy tűnik, haboznak a döntéssel

A gyülekezési törvény módosítása a gyermekvédelmi törvényre hivatkozik, ami ellen a Bizottság pert indított 2022-ben. Ítélet nincs, de az EU Bírósága fel is függeszthetné a törvény alkalmazását addig.

Benics Márk
POLITIKA

Farkas Dezső, a Tisza Szigetek volt koordinátora új politikai kezdeményezést indított

A cél, hogy rövid időn belül politikai párttá szerveződjön.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán: Nagyon nehéz lesz közelebb kerülni Ukrajnának Európához, ha továbbra is blokkolják a földgázszállításokat

Robert Ficóval találkozott a miniszterelnök Pozsonyban.

Botos Tamás
külföld

A türk államokkal köt felsőoktatási együttműködést a kormány

Erasmus nincs, jöhetnek a kirgiz, üzbég, kazah egyetemek.

Botos Tamás
oktatás

Donald Trump Jr. érti Kelet-Európát, mert gyerekkorában sorban állt kenyérért a kommunista Csehszlovákiában

Ahol a nyarait töltötte a cseh származású anyjával. Woke-ról, Kínáról és a nyugati civilizáció megmentéséről is beszélt, amikor Budapesten járt.

Haász János
gazdaság

Trump fia szerint Magyarország olyan, mint a mennyország, a politikai vezetés ugyanis megvédi az embereket és a kultúrát

Donald Trump és Orbán Viktor között megvan a bizalom, nagyon jól megértik egymást, ami mindennek az alapja.

Botos Tamás
külföld

Az agrárminiszter szerint pakisztáni eredetű a száj- és körömfájást okozó vírus

De Nagy István kizártnak tartja, hogy a vendégmunkások hozták volna be.

Czinkóczi Sándor
mezőgazdaság

A lengyel miniszterelnök komolyan vette, amikor Orbán az EU elhagyásáról beszélt

A magyar miniszterelnök szerint nem érdemes ehhez nagy reményeket fűzni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Arról mesélt a Felcsút svájci légiósa, hogy felbukkant már Orbán a csapat öltözőjében

Pedig Orbán nemrég a Trollfocinak azt mondta, hogy játékosként mennyire utálta, amikor bejött a felcsúti téeszelnök lelkesíteni a csapatot.

Haszán Zoltán
sport

Szijjártó: Donald Trump Jr.-ral egy rövid informális találkozóra futottunk össze

Nem tárgyaltak semmiről, csak beszélgettek.

Botos Tamás
külföld

Az Alapjogokért Központnál dolgozik az európai elfogatóparanccsal Budapesten bujkáló volt lengyel miniszterhelyettes

Menedékjog után munkát is talált Magyarországon a korrupcióval vádolt politikus.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán: A pénznek nincs szaga, de a tulajdonosának van

„Az ország nem részvénytársaság.”

Botos Tamás
POLITIKA

Ilyen se volt még: Orbán Viktor kicsit megdicsérte Magyar Pétert

Hogy aztán újra páros lábbal szálljon bele a Tiszába.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA