Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A miniszterelnök többévnyi kihagyás után ismét Budapesten ünnepel március 15-én, az ellenzék városszerte, Magyar Péter zászlóbontásra készül.
Ezek a legkevesebb, ami jár neki.
A Jobb Érzés elkészítette az Orbán-rendszer eddigi legvelőtrázóbb videóját, pedig az egész csak fél perc.
Semmi köze a történelmi valósághoz a valaha volt legdrágább Fidesz-filmnek, a Rákay Philip-féle, a 48-as forradalomról szóló Most vagy sohának. Sőt direkte meg is hamisítja azt. De ettől még, vagyis pont emiatt baromi jól el lehet rajta szórakozni.
„A magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik” – Orbán Viktor levélnek álcázott prózaverse a Petőfi-filmnél is nagyobb kultúrsokk.
És még sokan mások.
A BKK azt javasolja a közlekedőknek, hogy gépjárművel kerüljék el a belvárost, és használják a kötöttpályás közlekedési eszközöket, különösen a metrókat.
Jelenleg ez egy one man show, de hosszú távon nem lehet csapat nélkül csinálni. Amit csinál, az meghackelése a rendszernek - mondta Magyar Péter a 444-nek.
Békésen akar ünnepelni.
Nekifutás a kampányidőszaknak. Is.
Ugyanakkor marad az enyhe idő fagymentes éjszakákkal.
A szervező Csizmadia László közölte: „A Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.
Idén már nem vidéken ünnepel.
Az Andrássy útra várja az embereket.