A szavazatok 60 szazalékának összeszámolása után Dobrev Klára elismerte vereségét.
A DK politikusa gratulált Márki-Zay Péternek a győzelemhez.
Csak két kormánypárti hírben fordult elő az előválasztás szó.
Szinte mindenhol többen szavaztak rá most, mint kettejükre együtt az első fordulóban.
Így áll a helyzet két budapesti körzet alapján.
Orbán is csak Clinton. Milyen tartalékai vannak tavaszig a rendszernek? A magyar futballhuliganizmus aranykora. Gyurcsány sokkal jobb Dobrev volt. Hitler is figyelt a nemzetközi jogra. Pótkeszt.
Több mint 118 ezer ember adta le a szavazatát az utolsó napon valamelyik miniszterelnök-jelöltre. Az összesített adat szerint csaknem harmincezerrel többen mentek el a második fordulóban, mint az elsőben.
Deák Dániel átlát a szitán.
A magyar ellenzék elmúlt évtizedének legfordulatosabb hetein vagyunk túl. A vártnál nagyobb érdeklődés, a reméltnél durvább viták - és egy jelölt, Márki-Zay Péter, aki felborított minden előzetes számítást.
Amikor Dobrev Klára és Márki-Zay Péter arra utalgatnak, hogy a Fidesz a másikat segíti az előválasztáson, az ellenzéki összefogás lényegét, a kölcsönös bizalmat rombolják.
Szombat estig lehet szavazni. Már 166 ezer olyan választó van, aki csak a második fordulóban vett részt.
Az előválasztási kampány megmutatta: mostanra tényleg megváltoztak a médiafogyasztási szokások. Márki-Zay Péter előretörésében óriási szerepe volt a hosszú videós interjúknak, miközben Dobrev Klára alig jelent meg ebben a térben.
Közölték, hogy támogatják a zöldpolitikai törekvéseit. És Karácsony Gergelyt is. Karácsony Pedig Márki-Zayt.
Elhallgatták Magyarországon a Szájer-orgia részleteit? Márki-Zay Péter kérdésünkre azt válaszolta: pontatlanul fogalmazott.
Öt nap alatt már több mint 441 ezren szavaztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre.