A delegáció tagjai féláron szállhatnak meg az accrai Kempinski hotelben.
A Szentháromság téri borbolt felújítása drágább lesz, mint maga a vételár.
Nélküle aligha lehetne Magyarország a régió éllovasa, ezt maga Matolcsy György írja le az LMP-nek egy parlamenti válaszban.
A fontos dolgokon nem szabad spórolni.
Vajda Zitával négy év alatt kilencszer jártak kettesben külföldön. Többször vitte magával élettársát, mint a jegybanki alelnököt.
És ezt ők maguk ismerték el saját házassági szerződésükben.
Nika Gilauri már azelőtt is járt itt konferencián, hogy az Aulich utcában megjelent volna.
Az aranyat egy aranyra szóló jövőbeli követelésre cserélték.
Évi végi jutalomosztásban nem volt párja az MNB-nek, de a Főpolgármesteri Hivatalban sem panaszkodhattak.
Matolcsy újra bizonyította, hogy időutazó, és már előre tudja, amit mi, egyszerű emberek, vagy a Központi Statisztikai Hivatal még nem. Akármik is a magyar gazdasági adatok, hozzá kell adni legalább fél százalékot, és kész.
Így sem maradt testőr nélkül Matolcsy Békés Ádventet Kívánok György.
Matolcsy György csak szeretett volna végigvonulni egy folyosón, kellemes ünnepeket kívánni, de vannak, akiknek soha semmi nem szent.
A jegybankelnök a Parlamentben egy szót sem szólt arról, miért ad több százezres fizetést a barátnőjének.