matusik tamás

Függetlenségükért és méltó bérért tüntettek a bírók és bírósági dolgozók, megtöltötték a Nádor utcát

„Ha a függetlenség megrendül, minden egyes állampolgár jogai veszélybe kerülhetnek”, mondta a szervező egyesület elnöke.

Rovó Attila
belföld

Közleményben tagadja a Fővárosi Törvényszék, hogy Matusik Tamás engedte ki a Földügyi Központ gyermekpornográfiával gyanúsított volt vezetőjét

Ugyan ő a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezetője, de arra, hogy az ügyben eljáró bíró hogy dönt, nincs ráhatása.

Benics Márk
belföld

Nem indulnak újra az Országos Bírói Tanács tagjai a választáson, hiába támadta őket Gulyás Gergely is ezzel

Fontos nyilatkozat született a NER 13. évében.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

„Azt azért sejthették, hogy nem fogunk elgyávulni”

2010 óta egyetlen közjogi intézmény sem fejtett ki akkora ellenállást és ért el akkora sikereket a kormányzat nyomulásával szemben, mint a bírók 2018-ban megválasztott önigazgatási testülete, az OBT. Az ellenállás egyik kulcsfigurája Matusik Tamás volt, akit június elején a tagok – az OBT történetében először – elnökké választottak. Interjú.

Miklósi Gábor
belföld

Összekeverte a kormánymédia David Pressmant egy magyar bíróval, akinek korábban a kirúgását követelték

Végülis, egy kicsit tényleg hasonlít.

Solti Hanna
magyar siker

Vasvári Csaba szerint új szint, hogy egy fideszes politikus és a közmédia bírók lemondását követeli

Sajátos ívet lát a kormánymédia támadásaiban.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

A kormánymédia két bíró kirúgását követeli, amiért találkoztak az amerikai nagykövettel

Az Országos Bírói Tanács közleményben emlékeztetett, hogy ez bevett dolog, és az előző, trumpista nagykövet idején is előfordult. Frissítés: a Kúria elnöke szerint is felháborító, amit a két bíró csinált.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

Egy harmadik bírónak is 800 ezer forintot kell fizessen a Magyar Idők kiadója

Mert hazudtak róla a fideszes lapban.

Horváth Bence
bűnügy

Vizoviczki büntetlen előélete és rendezett családi körülményei miatt tehet le óvadékot

Azt viszont senki se vizsgálja, vizsgálhatja, hogy honnan lehet erre 250 millió forintja.

Király András
bűnügy