A Fidesz akarata nélkül létre sem jöhetett volna a Mediaworks kiadóvállalat, amely végül bezárta a Népszabadságot. A kiadó történetén keresztül elég jól láthatóvá válik, miért csukták be az ország elsőszámú politikai napilapját.
Több, hozzá köthető figura is van az Opimusban, és annyi árnyék vetül az egész cégcsoportra, hogy Mészárosnak nagyon könnyű elbújnia.
A felcsúti polgármester nem tartja elképzelhetetlennek, hogy beszálljon egyszer a médiába, de egyelőre inkább a meglévő cégeit fejleszti és kardiózik.
Liszkay Gábor kedden lett igazgatósági tag. Szerinte egy nyilvánosan működő részvénytársaság áll a tranzakció mögött. Igaz, a Seychelle-szigetekre, illetve Nigériába bejegyzett tulajdonosokkal.
Amikor Mészáros Lőrinc arról beszélt, hogy nem tudja, megveszi-e a Mediaworks-t, a kérelmet már beadták a GVH-hoz.
De nem a beszántott lap a lényeg, hanem a megyei lapok hálózata, ami így csatlakozhat kormányközeli propagandabirodalomhoz. Az új tulaj kapásból kinevezte az igazgatóságba Liszkay Gábort , a Magyar Idők alapítóját. Az eladó szerint újraindulhat a Népszabadság, bár ez nem hangzik hihetően.
Úgy fest, minden pontosan úgy történik, ahogy sejteni lehetett: 12 megyei lappal és a Nemzeti Sporttal is bővül a fideszes médiabirodalom.
Hargitai Miklós összeszedte, milyen törvénysértések történtek a lap újságíróival szemben az elmúlt hetekben.
Mondjuk azt se gondolta volna néhány éve, hogy szállodákat vesz, mondta a Hír tévének az Orbán-közeli polgármester.
A miniszterelnök Brüsszelben törte meg a csendet Népszabadság-ügyben: szerinte ez nem kormányzati kérdés, a kirakott újságírók pedig találnak helyet „más baloldali lapoknál”.
╰། ◉ ◯ ◉ །╯
Egyéb kiadványokon dolgozni.
Akár a napokban bejelenthetik a Mediaworks tulajdonosváltását, a menedzsment csak utána tárgyal a sakkban tartott munkavállalók jövőjéről.
A HVG szerint akár ma vagy holnap bejelenthetik a Mediaworks eladását.
A Mediaworks erre is nemet mondott.