A keresztény egyházak vezetőit kérdezték a Fidesz bevándorlóellenes politikájáról. A katolikusok nem válaszoltak, a többiek nincsenek elragadtatva.
Hasonló tervet már az állam republikánus kormányzója is felvetett.
Ha nem fogadják el a pénzt, akkor meg bezárják őket. Netanjahu is a maga eszközeivel ment neki a menekült-kérdésnek.
Több ezer menekült hánykolódik a térségben, sem Thaiföld, sem Malajzia, sem Indonézia nem hajlandó befogadni őket.
Magyarországon a legszigorúbb az elbírálási rendszer, tavaly mégis 550 menekültet fogadtunk be. Az új brüsszeli kvóta szerint a fele ekkora Szlovákiának is több menekültet kellene befogadnia mint nekünk.
Csehország saját kormánya szuverén döntése alapján kíván segítséget nyújtani a menekülteknek, nem pedig az Európai Unió általánosan megfogalmazott mechanizmusai alapján - jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök
Hogy gyorsabban el tudják dönteni, ki kaphat menedékjogot.
A szervezet szerint menekültügyi konzultáció kérdései szándékosan félrevezetőek, és Magyarország megfeledkezik nemzetközi jogi kötelezettségeiről.
Ez volt idén eddig a 2. legnehezebb időszak.
A felvételen elképesztően túlzsúfolt lélekvesztőket láthatunk.
Ez már az EU kiterjesztett akciójának eredménye, hogy ne fordulhasson elő az áprilishoz hasonló tragédia.
Victor Ponta szerint Európának be kell fogadnia a menekülteket, még annak ellenére is, hogy bizonyos populista politikusok a migrációval kapcsolatos hisztériakeltésből akarnak hasznot húzni.
Idejönnek, megkapják a menekültstátuszt, majd legálisan továbbállnak, mert joghézag van a magyar szabályozásban. Ebből persze semmi sem igaz.
Ilyen, amikor beindul a szélsőjobboldali retorika Európában: míg a magyar kormányfő a koszovóiakat látná a határ túloldalán, az osztrák szélsőjobb a Burgenlandba tartó magyarok előtt zárna.