menekültek

Emberek, teljesen félreértettük a MÁV menekültszállító vagonjain a LEZÁRVA táblát!

Pácsonyi Zoltán, a MÁV biztonsági főnöke szerint az valójában azt jelenti, hogy menekültek vannak rajta. Az ajtókat pedig nem bezárták, hanem "rögzítették", nehogy kiessen rajtuk valaki.

Király András
politika

Mórahalom polgármestere: segít a megerősített rendőri jelenlét

Botos Tamás
bűnügy

Magánterületre épít kerítést a kormány a határon, ha a tulajdonosoknak nem tetszik a kártérítés ezért, akkor mehetnek a bíróságra

Lázár János tájékoztatott kerítésügyben kedden.

Horváth Bence
POLITIKA

Szlovákia ötszáz menekültet vesz át Ausztriától

Bősön alakítanák ki az ideiglenes tábort, a helyiek tiltakoznak.

Botos Tamás
külföld

A Fidesz olyan sztorival riogat a menekültek ellen, amiről a rendőrség is megmondta már, hogy nem igaz

Tessely Zoltán késes bevándorló miatt üzné ki a városokból a bevándorlókat. Csakhogy ilyen nem volt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Üzent a bevándorlónak nézett barátja miatt Szegeden megvert lány

A lányt most műtik, az arca szilánkosra tört. Azt mondja, bebizonyítja, hogy a gyenge lány, akit megvertek, erős.

Haszán Zoltán
bűnügy

Mégis Németországban maradhat a Merkel előtt síró palesztin lány

Jól beszél németül és hosszú ideje az országban él, ezért egy új törvény szerint letelepedési engedélyt kell kapnia.

Sarkadi Zsolt
külföld

Horvátország befogad 550 menekültet

Főleg, hogy Görögországot és Olaszországot tehermentesítse.

Herczeg Márk
külföld

Túl magas a kerítés? Menekülj vonattal!

Szijjártó Péter: még az idén megkezdődhet a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizálása.

anarki
utazás

A Fidelitas kiakadt azon, hogy az MSZP beengedi székházába a menekülteknek segítő civil szervezeteket

Két bekezdéses közleménybe sikerült mindent belezsúfolnia a Fidesz ifjúsági tagozatának.

Horváth Bence
politika

Átmászásos módszerrel teszteli a kormány a menekültellenes kerítést

Bónusz: tekintsd meg, ahogy Pintér Sándor gumicsizmában megtekint egy kerítést!

anarki
fesztivál

A kormány bezárja az összes menekülttábort, és lakott területen kívülre, sátrakba költözteti a bevándorlókat

Kedves kormány, nem lenne egyszerűbb ásni nekik egy jó nagy gödröt?

anarki
ÁLLAT

A határmenti építkezés története 3 képben

Jó szórakozást!

anarki
építészet

Miután nekiálltunk falat építeni, a kormánynak eszébe jutott segíteni is a menekülteken.

Persze csak a valóban rászorulóknak. És ott is óvatosnak kell lenni, mivel ezek sajnos hajlamosak követelőzővé válni :-(

Bede Márton
POLITIKA

Lenyúlt vaktérképpel hozza zavarba a menekülteket a magyar állam

Egyszerűbb volt találni a neten egy képet, mint csinálni egy sajátot arról, hogy juthat el a menekült Szegedről Vámosszabadiba. Az ELTE oktatója kiakadt.

Haszán Zoltán
politika