560 ember sérült meg tavaly.
De kormány megfelelő intézkedésekkel szavatolni fogja a kanadaiak biztonságát.
Befogadást és védelmet szorgalmazott az egoizmusból és populista demagógiából táplálkozó menekültellenesség helyett.
Több százezren lepték el a várost.
Az egész menedékjogi rendszert szigorítanák, hogy a bevándorlók ne gondolják, hogy Németországban egyszerű dolguk lesz.
A gazda 50 eritreai állampolgárt helyezett el engedély nélkül egy üres üdülőközpontban. 3000 eurót kell fizetnie. Azt mondta, folytatni fogja, mert muszáj folytatni.
Hiába az elnöki tiltás, a Nemzetbiztonági Minisztérium beengedné azokat, akik már úton voltak az országba.
Donald Trump elnöki rendelete három afrikai ország, Líbia, Szomália és Szudán állampolgárait tiltotta ki Amerikából.
Sadiq Khan szerint az Egyesült Államok kormánya épp megcsúfolja azokat az értékeket, amikre alapulva megalakult.
A határozatlan idejű elnöki rendelet szerint 120 napig semmilyen menekült nem utazhat az Egyesült Államokba.
Afrikai menedékkérők csatlakoztak a túlélők után kutató mentőalakulatokhoz Abruzzóban.
KÖzel 100 ember halt meg, mert valaki elnézte a célpontot.
A bemutatkozó szövegébe meg csak annyit írt: "Alaikum salam".
Pedig az európai jog szerint ezt csak egyedi esetekben lehetne alkalmazni.
Szerencsére a határvadászok a helyükön vannak.