Hiába maradtak el a menekültek Magyarországról, a kormány ennek ellenére azt tervezi, hogy állandó menekülttábort épít az osztrák határ közelében.
„Elvezettek egy katonai bázisra, ahol már 200 szíriai volt, köztük nők és gyermekek (...), másnap pedig elvittek minket a határhoz és azt mondták, térjetek vissza Szíriába” – mesélte egy menekült.
Pedig az előző kormány ezt elvállalta. De hát 7000 ember az mégiscsak rengeteg egy 38 milliós országban.
Az elnök Malajziában találkozott 7 és 9 éves kor közötti muszlim menekültekkel. Obama szerint ők pont a terror ellentétét képviselik, tőlük félni hisztéria.
Mauritániába repülnek, majd az afrikai spanyol enklávék, vagy Líbián keresztül Szicília az új slágerútvonal. Sokkal veszélyesebb a menekülteknek, mint a nyugat-balkáni út.
De ennek előfeltétele, hogy Ankara segítsen feltartóztatni a menekülthullámot.
Benkő Tibor a Magyar Időknek azt is elmondta, hogy a bevándorlás szervezett módon zajlik, és "veszélyezteti a kultúránkat".
Az elutasítás brutális fölényben volt.
27 állam nem akar szír bevándorlót, egy kivételével mindet republikánus kormányzó irányítja.
Németország pedig egyetlen mondattal véget vethetne a menekültáradatnak - mondta a kormányfő az M1-nek adott interjújában.
A tervezett európai kvótarendszer megtámadását célzó törvényjavaslat bevezetőjéből már tényleg csak az hiányzik, hogy "és az EU bekaphatja"
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben világosan megmondta, a párizsi terror fő oka a menekültek beengedése volt. Pozsonyban, Varsóban és Prágában is így gondolják. Több európai politikus viszont arra figyelmeztetett, hogy ilyet ne mondjon senki.
Witold Waszczykowski szerint az Európába menekülő szíriaiak "alakíthatnának egy hadsereget".
A horvát belügyminisztérium szóvivője erősítette ezt meg.
Az ukrán gépet valószínűleg embercsempészek vezették. A hat áldozatot csak két nap keresés után találták meg.