A segélyszervezetek szerint a puccskísérlet és az azt követő tisztogatások miatt megingott a török határellenőrzés.
A KDNP vezetője beszélt arról is, hogy a pápa jezsuita, ezért a küzdelem helyett a párbeszédet keresi.
A BVSZ Zrt. megint tarolt egy tenderen.
Mert szerintük a templom vezetése túl nyitott a menekültek felé. Pár percig zavarogtak, majd távoztak.
A legnagyobb cégek nem vesznek fel menekülteket, ami a kancellár szerint baj.
Szlovén és horvát környezetvédők, erdészek és vadászok aggódnak a menekültek megfékezésére emelt kerítés miatt.
A Heute szerint Merkel menekültpolitikája miatt ezres nagyságrendben költöznek Magyarországra a németek.
Ezt mondta a német titkosszolgálat egyik vezetője.
Nauru szigetén tartja fogva az ausztrál kormány a menedékkérőket. A Guardian most kiszivárogtatott kétezer belső jelentést arról, mi történik a szigeten.
Fabiny Tamás evangélikus püspök szerint a keresztény Európa már rég megszűnt.
A Barcelona egykori klasszisa saját hajóját adta oda mentési feladatokra.
Egy iraki és egy szír férfi felmászott az egyik épület tetejére, ahol összevagdosták magukat, és azzal fenyegetőztek, hogy leugranak. Három arab férfi pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiugranak az ablakon.
Szerinte készen kell állni a háborúk elől menekülők befogadására.
Hétfő este egy kínai családnak esett egy német vonaton, az Iszlám Állam nevében. Tavaly júniusban a magyar hatóságok vettek tőle ujjlenyomatot.
Hogy megtudd, milyen érzés menekültnek lenni.