menekültek

Van, hogy a menekült keresi a legtöbb pénzt a magyar cégnél

Néha egyik napról a másik felszívódnak, el kell nekik magyarázni az adót, a szabadságot, mégis megéri a cégeknek menekülteket alkalmazni. A fizikai munkát lassan már csak ők hajlandók elvégezni.

Albert Ákos
társadalom

Alig érkeznek menekültek az országba, de még velük is kitol az állam

Miközben van olyan hely, ahol már a temetői tömeget is bevándorlónak nézik, a menedékkérelmek száma idén valójában visszaállt a a válság előtti szintre. A kormányt mintha ez nem érdekelné, és továbbra is ostromlott erődként festi le Magyarországot.

Albert Ákos
társadalom

Tíz utassal a fának ütközött egy embercsempész autója Ráckeresztúron

Egy ember súlyosan megsérült, a sofőr pedig elmenekült.

Czinkóczi Sándor
baleset

A klímaváltozás miatt olyan menekültválság jön, amilyet még nem látott a világ

A következő 20 évben nem néhány, hanem több tízmillió ember indulhat el Európa felé egy friss tanulmány szerint.

erdelyip
POLITIKA

A menekültügy az elsők között lehet, ahol a kormány a saját ízlése szerint alakítaná a bíráskodást

Apróságnak tűnő eljárási szabályok átalakításával kerülhetnek a kormány irányába nyitottabb bírákhoz a menekültekkel kapcsolatos eljárások.

erdelyip
POLITIKA

2,7-szer annyian kaptak idén oltalmazotti státust, mint tavaly

Miközben a kormány dübörgeti a menekültellenes kampányt, a bevándorlási hivatal kénytelen volt befogadni az ISIS elől menekülő kurdokat és a földi pokolból érkező afgánokat.

Király András
POLITIKA

Az ENSZ ötezer fős hadsereget vetne be Afrikában, hogy embercsempészekre és terroristákra vadásszon

Már csak Trumpéknak kellene igent mondaniuk.

Urfi Péter
külföld

Szájer József szintet lépett a menekülők dehumanizálásában

A Trónok harcában az egész emberiséget fenyegető Holtak serege zombihadseregéhez hasonlította őket egri lakossági fórumán.

Király András
POLITIKA

Megverték a szír menekültet Kolozsváron, mert nem tudott románul

A gíroszosnál dolgozó férfi nem értette pontosan, hogy mit kérnek a vendégek. Visszakérdezett, leütötték.

Botos Tamás
külföld

Újra indul a lemondott őcsényi polgármester

A menekültbotrány után feladta, de most visszatérne.

Bede Márton
politika

Menekült családoknak zenélt a Budapesti Fesztiválzenekar

Fischer Iván és zenészei az őcsényi erőszak után ajánlották fel a lehetőséget a menekülteknek és a tolnai település lakóinak.

Rényi Pál Dániel
zene

Kubatov visszakozott: mégsem az aszódi javítóintézetbe kerülnek a menekült gyerekek

Azt, hogy akkor hova, nem árulta el.

Botos Tamás
POLITIKA

Félmillió ember menekülése így néz ki

Bede Márton
külföld

„Elmegyek Afrikába, és azt hallom, hogy miért őket oktatjuk, mikor a magyarországi helyzettel sem tudunk mit kezdeni"

Magyarországon járt Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. Azt mondta, hogy Orbán elfogadja az erőszakot, az idegengyűlölő kampányok pedig sivár hellyé változtatják Magyarországot.

erdelyip
politika

Ismét tízezrével menekülnek Bangladesbe a mianmari rohingyák

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint csak 11 000-en lépték át a határt, és újabb nagy hullámra számítanak.

Bede Márton
külföld