menekültek

Felgyújtották a menekülthajót, amelyet emlékműként állítottak ki Wittenbergben

A püspököt elborzasztotta az erőszak, amely „a felebaráti szeretet emlékműve ellen irányult”.

Urfi Péter
külföld

Legalább 38 Libanonból hazatérő szíriait tartóztattak le a hatóságok a korábbi ellenzéki tevékenységük miatt

A hazatérőket a szíriai hatóságok azzal vádolják, hogy a Bassár el-Aszad elnök ellen 2011-ben kitört felkelés idején kormányellenes tüntetéseken vettek részt.

Herczeg Márk
háború

15 gyereket és 6 felnőttet találtak egy hűtőautóban Newhavenben

Szénsavas ásványvizes palackok között utaztak.

Herczeg Márk
külföld

Habony szlovén lapjából indult az összeesküvés-elmélet, amit ma már tényként mondott vissza Kósa Lajos

A menekülteknek segítő, létező programokat összemosva született meg a kép, hogy Soros, az ENSZ és az EU névtelen bankkártyák tömegével tömi az Európába érkező migránsokat. Csakhogy ez ebben a formában nem igaz.

Horváth Bence
POLITIKA

550 ezer venezuelai menekült át Peruba

Sarkadi Zsolt
külföld

250 menekültet fogadna Szlovákia

Félévig maradnának, hogy tanuljanak, majd máshol telepedjenek le.

Botos Tamás
külföld

Mexikó munkát ajánl a hondurasi menekülteknek, ha délen maradnak

Pár hete ezrek indultak meg az Egyesült Államok felé.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az ENSZ-nek hála egy hajléktalan kenyai lánybarátot kap Thomas, a gőzmozdony

A menekültekről és a nők jogairól akarják így tanítani a gyerekeket.

Király András
külföld

Mexikói rohamrendőrök állták útját az USA felé gyalogló hondurasi menekülteknek

A pár ezer ember, akik miatt politikai hisztéria tört ki az Egyesült Államokban, jelenleg Mexikó déli határnál ragadt.

Horváth Bence
külföld

Júniusig mintaszerű programmal támogatták a menekültek társadalmi beilleszkedését Budapesten

Állásinterjúkra is elkísérték őket, önkéntes nyelvtanárok segítségével egyéni nyelvoktatást szerveztek nekik. A program eredményes volt, a nyár végére három kivételével mind kaptak munkát, volt, aki fő- és másodállásban is dolgozott.

Király András
politika

Neked itt nincsenek jogaid

Az amerikai kormány nem finomkodik a menekültellenes kommunikációjában, de az Amnesty International szerint így is elhallgatja a sokkal súlyosabb valóságot arról, hogy a legálisan érkező menedékkérőket is kitoloncolják, vagy elválasztják gyermekeiktől.

Király András
külföld

Családokat hurcolt el az ISIS egy szíriai menekülttáborból

A bahrai táborból hurcoltak el 30 családot, ahol az amerikaiakkal szövetséges kurd erők folytatnak offenzívát.

Király András
külföld

Kevesebb menekülttel számol idén a német belügyminiszter

A téli hónapokban már nem számítanak nagy növekedésre.

Czinkóczi Sándor
külföld

Elesett a haza: idén már 354 menekültet befogadott Magyarország!

Hát Soros György átvette az irányítást a teljes államigazgatás fölött? Hol van ilyenkor Németh Szilárd bevándorlásellenes kabinetje? :-(

Herczeg Márk
világvége

Lindsay Lohan saját élő közvetítésében kergetett egy hajléktalan szír családot

Előbb megpróbálta felcsábítani a hotelszobájába a gyerekeiket, majd üldözni kezdte és gyerekkereskedelemmel vádolta a szülőket, végül, amikor az anya fellökte, arról kezdett panaszkodni, hogy mennyire félt.

Király András
külföld