Még ki sem jött a Tisza teljes videója egy debreceni mérgezésről, a CATL máris vizsgálatot indít

POLITIKA

Szombat reggel még csak egy rövid beharangozó jött ki egy videóról, ahol egy eltorzított hangú nő arról beszél, hogyan szenvedett egy társával együtt mérgezést az egyik debreceni akkumulátorgyárban.

„Fájt a torkom, lüktetett a fejem” – mondta a mérgezés utáni állapotáról, majd a helyzet még rosszabbra fordult. Remegni kezdett keze-lába, végül elájult.

A CATL Debrecen néhány órával később közleményt adott ki arról, hogy vizsgálatot indítottak, a fejleményéről tájékoztatást adnak ki. „A szükséges bejelentéseket megtesszük a hatóságoknak és a kivizsgálás kapcsán mindenben együttműködünk” – írták.

Tárkányi Zsolt, a Tisza egyik debreceni jelöltje, a mostani videó készítője is megszólalt a debreceni választási kampányról készült pénteki anyagunkban. Politikatörténeti fordulat lenne, ha 1998 óta először nem nyerne a városban a Fidesz, amire éppen a súlyos környezeti terheléssel járó akkumulátorgyárak miatt van esély. Árulkodó, hogy a Fidesz teljes sorcserét hajtott végre 2022-höz képest, noha győztes csapaton nem szokás változtatni.

Tárkányi videója alig tíz nappal azután jött ki, hogy kiderült: a kormány évekig tudott arról, hogy a gödi Samsung-gyárban a mérgező anyagok koncentrációja messze meghaladta a megengedett határértéket.

Kapcsolódó cikkek