Ő az első Mianmarban, akit OnlyFans tartalom miatt börtönöznek be, de sokat nyomott a latban, hogy a tavalyi hatalomellenes tüntetéseken is részt vett.
Az ENSZ vizsgáló bizottságának több millió tételnyit információt szolgáltatott ki a Facebook.
A katonai puccsal megbuktatott, Nobel-békedíjas ellenzéki vezető jelenleg is börtönben van, miután eddig 11 évet kapott más ügyekben. Most korrupcióval vádolták.
Az albínó elefántok nyolc jellemzőjéből héttel rendelkezik, „gyöngyházszínű szeme, fehér bundája és jellegzetes farka" van.
Egyikük az 1988-as diáklázadások ismert alakja volt.
Még évekig húzódhat az ügy Hágában.
A hatóságok szerint közel 2 tonna heroint és 630 millió adag metamfetamint égettek el Rangúnban a kábítószer-ellenes világnapon. De szakértők szerint ez csak show.
A katonai puccsal megbuktatott, Nobel-békedíjas nő már egy éve házi őrizetben van, és a tárgyalás idejére is ott kell maradnia. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, mivel az ügyvédjei nem beszélhetnek a sajtóval és a nemzetközi szervezetek képviselőivel.
És az eddig ismertnél több lehet az áldozatok száma. További szankciókat követelnek az országgal szemben.
Többek közt walkie-talkie rádiók jogellenes importja volt a vád ellene.
Évente 300 ezer ember próbál szerencsét Mianmarban a jádekő-iparban, ásókkal és fejlámpákkal felszerelkezve. Bányakatasztrófák, kizsákmányolás és környezetpusztítás dísztárgyakért.
Segélyszervezetek szerint a december 24-i gyilkosságok nem lógtak ki a sorból, az emberek egyre durvább erőszakkal szembesülnek.
Az áldozatok egy közeli faluból menekültek, ahol pénteken fegyveres lázadók csaptak össze a hadsereg tagjaival.
A BBC 11 tanúval beszélt az érintett településekről.
Viszont húsz éve most gyilkolták meg a legkevesebb újságírót azért, mert a munkáját végezte.