mnb

Még egy évig lehet a régi húszezresekkel fizetni

Eredetileg 2017. január 1-jétől már nem fogadták volna őket el a boltokban, de a jegybank hosszabbított.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Óriási bírságot vetett ki az MNB két befektetéseket áruló cégre

3TG FX Ltd.-t és a Perfecto FX Ltd.-t összesen 675 millió forintra büntették, és eltiltották magyarországi tevékenységüktől is.

Magyari Péter
gazdaság

Viccet csinál az MNB a gazdasági előrejelzésből

Matolcsy újra bizonyította, hogy időutazó, és már előre tudja, amit mi, egyszerű emberek, vagy a Központi Statisztikai Hivatal még nem. Akármik is a magyar gazdasági adatok, hozzá kell adni legalább fél százalékot, és kész.

kasnyikm
gazdaság

Nem piszkálta a jegybank az alapkamatot

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Vádat emelnek az orgoványi takarék vezetői ellen

Nyolcmilliárdos kárt hoztak össze.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Matolcsy azt állítja, nem lakott „a blöffnek bizonyult lakásban”

A jegybankelnök a Parlamentben egy szót sem szólt arról, miért ad több százezres fizetést a barátnőjének.

Herczeg Márk
parlament

Nem függesztik fel Tarsoly másik perét, amiben 20 millió forintos bírság forog kockán

Tarsoly szerint neki nincs is vagyona, és egyébként sem volt felelős a történtekért.

kasnyikm
bűnügy

Váratlanul elküldtek 12 embert az MNB biztonsági szolgálatától

Egyszercsak azt vették észre, hogy nem működnek a telefonjaik és számítógépeik. Olyan, mintha tisztogatás lett volt a Matolcsy-gárdánál.

plankog
gazdaság

Megszűnik Vajda Zita egyik állása

Nyugalom, Matolcsy barátnője így is keres egy rahedli lóvét.

Sarkadi Zsolt
politika

Matolcsy szerint akár 2019-ig is tartható az alacsony kamat

De hogyan, György, hogyan?!

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Matolcsy szerint neki ahhoz semmi köze sincs, hogy mit csinált pár éve

Levélben nyugtatja meg az országot, nem viselte meg a válás.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

1,2 milliárdért utazhatnak a jegybankosok a következő négy évben

Most írták ki a közbeszerzést az utazásszervezőknek.

Szily László
gazdaság

Szabadulnak az állampapíroktól az MNB alapítványai

Az Európai Központi Bank nyomása miatt tették ezt, írják. Aztán hozzeteszik, hogy nem sértették az EKB előírásait.

Magyari Péter
eu

Bíróság: Az MNB-nek ki kell adnia az MKB eladásának adatait

Nem lehet titokban tartani, kinek adták el a bankot.

anarki
gazdaság

MNB: Két év alatt több mint 50 százalékkal nőttek a budapesti lakásárak

De országos átlagban is 28 százalékos volt a növekedés.

Herczeg Márk
gazdaság