Létszámot csökkentenek a jegybanki alapítványok által tulajdonolt cégek vezetőségében, lesz olyan vállalkozás is, ahol megszűnnek a felügyelőbizottságok is.
Az egyik megszűnő álláshely éppen Matolcsy György jegybankelnök barátnőjéé, Vajda Zitáé. Ő eddig Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány által tulajdonolt Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja volt, de a Vízház Ingatlanfejlesztő Igazgatósága kisebb lesz.
Aggódni nem kell, Vajda Zitának ugyanis van ezen kívül is van legalább 3 vezetőségi pozíciója az alapítványok cégeiben és kap fizetést a jegybankból is. Nem is keveset, az 1300 alkalmazottat foglalkoztató MNB-ben a legjobban fizetett 116 személy közül csak 33-nak volt magasabb a bére, mint Vajdának, pedig nem vezetett önálló osztályt.(Figyelő, Index)