A lehető legjobb helyre kerülnek a repülőgépekért kifizetett forintok, hiszen a NER krémje áll a tulajdonosi lánc végén.
Kiemelte, hogy a Mol magyarországi üzletágai kevéssé járultak hozzá a csoport félévi pénzügyi eredményéhez.
Még az ársapka és az extraprofit-adó ellenére is jól jöttek ki a tavalyi évből.
Reagált a Mol-csoport a hírre, mely szerint az elnök-vezérigazgatót jogerősen két év börtönre ítélték Horvátországban.
Az elmúlt három év legjobb negyedéves eredményét érte el a cég, a harmadik negyedévben az egy évvel korábihoz képest 23 százalékkal, 708 millió dollárra nőtt a vállalatcsoport EBIDTA szerinti eredménye.