A kecskeméti katonai reptér ünnepélyes vízsugárral, az állami hírügynökség pedig képgalériával és hosszú tudósítással fogadta az L-39 Skyfox harcászati kiképző-repülőgépeket, amelyek érkezése „mérföldkő a Magyar Honvédség és a Magyar Légierő életében”.
Csak azt az apróságot felejtették ki, hogy ezen az üzleten milyen kormányközeli üzletemberek keresnek, és hogy maga a honvédelmi miniszter is érintett.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem is vett részt a történelmi eseményen, helyette beosztottja, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára dicsérte az új gépeket. Kutnyánszky Zsolt szerint az L-39 Skyfox kétüléses sugárhajtóműves kiképző- és könnyű harci repülőgép nem csupán technológiai értelemben korszerű, de egyben jelképe is annak a határozott, lendületes és céltudatos haderőfejlesztési programnak, amelyet az elmúlt években Magyarország elindított, és amelyet következetesen véghez fog vinni.
Viktor Sotona, a gépeket szállító cseh AERO Vodochody AEROSPACE elnöke többek között arról beszélt, hogy a NATO-tag Magyarországon magas színvonalú a pilóták kiképzése. Az MTI megjegyzi, hogy a Magyar Honvédség és a cseh vállalat 2022-ben kötött szerződést a harcászati repülőképesség fejlesztéséről, amely alapján 2028 végéig nyolc kiképző-, illetve négy felderítő rendszerrel felszerelt repülőgép áll a Magyar Honvédség hadrendjébe.
Ami valahogy kimaradt az MTI tudósításából és az államtitkár beszédéből, az a tulajdonosok és a magyar kormány finoman szólva is erős kapcsolata. Ebben az Aero Vodochody nevő vadászrepülőgépgyárban ugyanis többségi tulajdonos egy bizonyos Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt. Amiben egészen miniszteri kinevezéséig tulajdona volt Szalay-Bobrovniczky Kristófnak is, nemrég pedig korábbi mentora és üzlettársa, Habony Árpád is bekerült ebbe az elit klubba. Mármint a vagyonkezelő NER Allstars tulajdonosai közé:
„Katonának lenni küldetés, pilótának lenni hivatás” - mondta a repülőgépek fogadásán az államtitkár, megjegyezve: aki a Magyar Légierő pilótájaként száll fel, nemcsak a „levegőt hasítja, hanem hazánk és magyarok millióit képviseli méltósággal, tudással, bátorsággal”.