Van, ahol tisztán szponzorációs pénzből megoldották, Budapesten az adófizetőknek is bele kell adni a közös bérbringázásba. A napi 1,4 darab bérlés nem számít jónak Európában, de a biciklik számát tekintve jól áll Budapest.
Komoly tanulmány készült a gázkereskedő cég és az állam gyanús üzletéről. Orbán Viktor személyes szerepét is a háttérben sejtik a név nélkül nyilatkozó szakértők.
Hogy ez azt jelenti-e, hogy a Mol a hibridek megjelenésére válaszul a saját söreit szeretné el árulni a benzinkutakon, egyelőre nem világos.
Ezért a magyar hatóságok akkor sem hallgathatnák ki a Mol vezetőjét, ha nagyon szerenék, mondja Polt Péter hivatala.
A bosnyákok azt kérik, a magyar hatóságok hallgassák ki a Mol vezérigazgatóját egy 10 évvel ezelőtti ügyben.
A magyar olajcég delegációja egy hónappal Orbán lánya után járt a bahreini energetikai miniszternél, azt mondják, hogy a két vizit között nincs összefüggés.
Ennyi osztalékot tudott kivenni a Szerencsejáték Zrt.-ből. A Mol is majdnem ennyit fizetett, az MVM pedig hétmilliárdot.
A vételárat nem közölték.
A Mol és a horvát állam vitája a mostani válságot is meghatározza.
44 éve nem lehetett a magyarokért izgulni az Európa-bajnokságon. Vajon mekkora flash lehet a mostani első meccs annak, aki '72-ben is ott izgult a tévé előtt? A MOL elképzelte, mutatjuk videón!
2011. június 15. óta nem ér annyit a Mol-részvény, amennyiért az állam bevásárolt 21,22 százaléknyit.
Mik vannak.
Hölgyeim és uraim! Dopergés! A Mol és a 444 videópályázatának eredményhirdetése következi.