Eltüsszentette magát szippantás után.
Hét dollárnak megfelelő rubelért kellett buzdítani a hetven Rióba utazót.
Moszkvában a polgármesteri hivatalnak hála pikachuk helyett már Gagarinokra és Puskinokra vadásznak.
A kérdés, hogy lehet-e a két dolog egyszerre igaz.
Egy részüket kapásból kirúgták, a többieket lefokozták.
Tombol a vihar? Zuhog az eső? Azért a locsolókocsinak még mennie kell.
Az orosz külügyminisztériumban nem örült volna, ha Tarlós István miatt marad el a zenekar szentpétervári koncertje.
Állítólag már 40 bűnözőt kapott el.
Csak virágot szerettek volna elhelyezni a követség előtt.
Az egyik Kremlhez közel álló kutatóintézet szerint nem kell annyira aggódni az ország egymillió HIV-fertőzöttje miatt, mert az egész csak az információs háború része.
Sokkal többen voltak mint valaha, a helyi Critical Mass mostanra tört át.
Nem lesz rajta légkondi, pirinyó az utaskijelző, féloldalasak az ajtónyitó gombok, cserébe olcsóbb. Összeszedtük, amit a felújított metrókocsikról már tudni lehet.