Ez lehet a magyar külügyminiszter 14. oroszországi látogatása a háború kitörése óta.
Kizárható, hogy akár egy menedzselt átmenetből, akár egy hatalmi válságból demokratikus erők emelkedjenek ki Moszkvában. Vendégszerzőnk orosz források alapján, az ország várható képességeit és szándékait alapul véve nézte meg, mit várhat Európa a jövő Oroszországától.
Csak fogolycseréről, és 6000-6000 elesett katona holtestének a visszaszolgáltatásáról tudtak megegyezni.
A nagytakarítási törvény miatt, amit június második felében terveznek elfogadni, „brutális cirkusz lesz Nyugaton”, mondta a Fidesz frakcióvezetője. És azt is, hogy „mi nyomásra keményedünk”.
Ezzel reagáltak arra, hogy Trump őrültnek nevezte Putyint.
Közben a moszkvai reptereken fel kellett függeszteni az összes járatot dróntámadások miatt.
Még Moszkva közelébe is eljutottak.
Resztálinizáció.
Az ukrán elnök elárulta, ha Moszkva elutasítja a tűzszünetet, akkor az orosz energia- és bankszektor kap újabb szankciókat.
Szankciókkal kár próbálkozni, üzente a Kreml szóvivője.
Sokan attól tartanak, hogy Trump kivonul az európai biztonsági rendszerből, ezért egymással szövetkeznek az államok.
Ha május 9-e, akkor Győzelem Napja, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és az orosz nép legkedvesebb ünnepe. Idén nyolcvanadszorra is katonai parádéval ünnepelték Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelmet.
A kínai elnök Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal.
Hivatalosan azért, mert egy apja emlékére rendezett eseményen vesz részt.
A Győzelem Napjára nem lesz könnyű odaérni.