MSZP

Kinőtt Budapesten egy kocka, amiben az ellenzéki pártok beszélgetnek egymással

2010 óta nem fordult elő ilyen szintű ellenzéki együttműködés, mint amit Gulyás Mártonék új választási törvényért indított platformja elért. De a problémák ettől megmaradtak, és kérdés, mit tudnak azokkal kezdeni.

Horváth Bence
POLITIKA

A Fidesz legyőzhető, de az ellenzéktől óriási áldozatok kellenének hozzá

A Fidesz minden felmérés szerint messze a legtámogatottabb párt, de sokkal többen vannak, akik nem akarnak rájuk szavazni. Feloldhatatlannak látszó ellentétek feszítik szét az ellenzéket, és ez most elvi esélyt sem ad nekik.

Magyari Péter
POLITIKA

Demeter Márta belépett az LMP-frakcióba

Azt mondja, az MSZP bebizonyította, bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel.

Sarkadi Zsolt
politika

Bőven túlárazza az állam a földgázt

A rezsicsökkentésről szóló szöveg ellenére tavaly köbméterenként 14 forint profitot tett az állami nagykereskedő a gázra. Ez olyan, mintha 13 hónap után szednék be a pénzt évente.

Magyari Péter
gazdaság

Még az MSZP-közeli Publicus Intézet szerint is csak stagnál az MSZP

Botka László népszerűségének sem tettek jót az elmúlt hónapok.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Botka és Karácsony kéz a kézben váltanák le az Orbán-kormányt

Nagy összefogás-ügyi gyűlés zajlott szombaton Szegeden.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Korózs Lajos elnézést kért, amiért egy photoshoppolt horogkereszttel mutatta be a Jobbik múltját

Ritka, mint a politikus bocsánatkérés: az MSZP képviselője véletlen egy kamu plakátot vitt magával az ATV stúdiójába. Most megírta, hogy sajnálja a tévedését.

Horváth Bence
politika

Az MSZP újra feljelentést tesz a Fidesz 2010-es plakátkampánya miatt

Mivel az ügyészség szerint nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja. Vajon másodjára hogy látják majd Polt Péterék?

Herczeg Márk
bűnügy

Kövér Lászlónak még a nyáron össze kell hívnia a parlamentet

Összeszedte az ellenzék a szükséges számú aláírást.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A magyarok 3 százalékának jut eszébe Soros György, ha civil szervezetekről van szó

Az emberek 48 százaléka hallott már a civiltörvényről, de csak 4 százalék tudja, hogy kikre vonatkozik.

erdelyip
politika

Az 1 lista ára lehet a szocialista polgárháború

Botka László még egyet döfött Molnár Zsoltba, miközben az MSZP elnöke szerint már nincs is ügy. A szegedi polgármester először Gyurcsány Ferencet akarja kiszállásra kényszeríteni, hogy utána mindenki mást maga mellé állítson.

Magyari Péter
POLITIKA

Megegyezett Botka és Molnár

Molnár ezentúl teljes mellszélességgel a szocialisták szövetségi politikája mögé áll.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Szégyelli Mészáros Lőrinc vizét a Volán?

A busztársaság azt írta az MSZP frakcióvezetőjének, hogy nem vettek vizet a felcsúti polgármestertől, de a Volánt felügyelő minisztérium kiadta, hogy 4188 palackot mégis vettek.

Magyari Péter
gazdaság

Molnár Gyula próbál meg igazságot tenni az egymást árulással vádoló szocialisták között

Kedden megbeszélik, hogy ki is játszik igazából a Fidesz kezére.

Czinkóczi Sándor
politika

Molnár Zsolt: Állok bármilyen vizsgálat elé

Szerinte külső érdekkör irányítja az MSZP-t.

Magyari Péter
politika