Miután kiderült, hogy az ügyészség szerint nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja a Fidesz-plakátok ügyében, ezért nem nyomoznak, az MSZP az alábbi közleményt adta ki:
„A Fidesz 2010-ben a plakátjaival költségvetési csalást, leánykori nevén választási csalást követett el. Erről van papírja is. 2017-ben ott tartunk, hogy a fideszes ügyészség politikai okokból pillanatok alatt tud koncepciós eljárásokat produkálni, Polt Péter azonban nem mer nyomozást indítani azok ellen, akik egyre több családtagját foglalkoztatják kiemelkedő fizetésekért! A fideszes plakát-csalás ügyében az MSZP ezért újabb feljelentést nyújt be az ügyészségnek.”
Jó kérdés, hogy másodjára vajon felmerül-e Polt Péterékben, hogy a Fidesz akár bűncselekményt is elkövethetett-e Simicska Lajossal együtt.