Ízlésesen intézik a miniszterelnök-jelölt visszalépését a szocialisták. Tarjányi Péter közben nyíltan ünnepli Botka megbuktatását.
A távozó miniszterelnök-jelölt szerint árulók zilálták szét tervét, történelmi bűnnek látja a többi ellenzéki párt különutas politikáját.
Megint kezdődik.
Gyurcsányék szerint elfogyott az idő, ezért nem egyezkednek tovább az MSZP-vel. Ugyanakkor a koordinált indulásról még hajlandóak tárgyalni.
A legutóbbi konzultációra válaszoltak egy cáfolatokkal teli kiadvánnyal.
Ha nem lesz látványos fordulat az ellenzék kisebb pártjainál, akkor kétmillió szavazattal kétharmados többsége lesz megint a Fidesznek. Eddig csak egy érdemi ötlet merült fel, de azt belülről is keményen fúrják.
A Medián szerint tíz százalék alá csúsztak a szocialisták.
Egy MSZP - LMP - DK - STB lista realitása egyelőre csekély, de ha Orbán Viktor leváltása lenne a cél, akkor eddig ez a forgatókönyv a legerősebb.
Arra kérte a többi pártot, hogy ne kapkodják el a választ.
Továbbra sem tudjuk, miért másolta le Schmuck Andor pártja a Fidesz ajánlásait, ráadásul a nyomozás határideje október 25., de ezt a Legfőbb Ügyészség még meghosszabbíthatja.
A DK elnöke szerint a nagy ellenzéki megállapodás legutolsó határideje a "választás előtti utolsó éjszaka."
A párt benyújtott egy törvényjavaslatot, amivel 32 százalékkal csökkentené a földgáz árát.
A szocialisták szerint a kampányguru megalapozatlan vádakra biztatja a politikusokat.
Schiffer idején elképzelhetetlen lett volna, hogy az MSZP emblematikus tanácsadója nekik dolgozzon. Az új vezetés megunta a libikókázást, szintet lépnének.
Az MSZP miniszterelnökjelöltje Szegeden tett ígéretet.