Szerintük a Fidesz súlyosan korlátozza a jogaikat, erről akarnak beszélni.
Nyilvánvaló, hogy ez nem jelenthet közös nagy ellenzéki listát, de ettől függetlenül „kutya kötelességünk egyeztetni a politikai stratégiánkat” – mondta Ujhelyi István.
A műsorvezető megmagyarázta, miért nem lehet minden pártot beengedni a közmédiába.
A megszokott menetrend szerint Gulyás Gergely is sorosozott egyet.
A Szegedi Törvényszék lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a másfél éve előzetesben lévő MSZP-s politikus ellen.
Előterjesztése szerint egyetlen önkormányzati cég sem élhetne a törvényben rögzített 400 túlóra lehetőségével. Botka arra kéri a többi önkormányzatot, hogy hozzanak hasonló rendeleteket.
Keményen vitáztak a túlóratörvényről a Parlamentben.
Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint 12:42-kor sms-ben összehívták az igazságügyi bizottság ülését, amin megszavazták, hogy az ellenzéki javaslatokról ne egyesével, hanem egyetlen szavazással döntsenek.
Kedden van a vita, szerdán szavaznak a törvényről.
Nem hagyták szó nélkül, hogy az MSZP-nek tetszett a szombati szakszervezeti tüntetés.
A rendőrség azt írja, az MSZP alelnökével szemben rendőri intézkedés nem történt.
A rabszolgatörvény elleni tüntetés után Komjáthi Imre egy zászlóval elindult a Kossuth tér felé, leteperték.
Ujhelyi szerint az "orbáni média maffia" sérti az EU alapjogi chartáját is, ezért panasszal él az érintett brüsszeli biztosnál, és bizottságoknál.
„Ez egy precedens értékű, politikai kinevezés, máshol mindenütt történész vagy régész vezeti a megyei gyűjtőkörű múzeumokat” – közölte az ellenzék.
Miután Puch László eladta a Szabad Földet Mészáros Lőrincnek, a Vasárnapi Híreket beleolvasztja a Népszavába.