Az MSZP pedig a Momentummal kötött megállapodásokat.
A zuglói előválasztáson az MSZP-s Tóth Csaba ellen induló Hadházy szerint áron alul játszanának ki egy értékes ingatlant Tiborcz üzlettársának, emiatt Zugló MSZP-s polgármestere perrel fenyeget, de Hadházy és támogatói ennek állnak elébe.
A két pécsi mandátumért három jelenlegi parlamenti képviselő is indul. Közülük a szocialista most DK-s lett, úgyhogy az MSZP az LMP volt társelnökét támogatja inkább.
A szavazók pártlojalitása okozhatja a koalíció vesztét.
A főpolgármester-helyettes partot ért.
Kunhalmi Ágnes mutatja az utat, a NER 12. évében is van Jókedv és Remény! 💋😜🌹🎁🤳🙌🤣
MSZP-s és DK-s képviselők segítségével akadályozta meg a Fidesz, hogy az ellenzéki vezetés kontroll alá vonjon egy céget, aminek problémás volt a gazdálkodása.
A Momentum, a Jobbik, a DK és a Párbeszéd vezetői, valamint független képviselők is tudni akarják, került-e kémprogram a készülékeikre.
Márki-Zay Péterék átbeszélték, miért nem lehet lerendezi a NER visszaéléseit egy felcsúti perrel. Sok ügyet nehéz lesz megfogni, mert mindent gondosan lepapíroztak.
Ő is inkább átnyergel Gyurcsányékhoz.
Mert a Demokratikus Koalíciót választotta.
Nehezen értelmezhető előválasztási manőver, amit még az érintettek sem látnak át.
A politikus Újbudán száll harcba, és ha nyerne jövőre, Gyurcsányék frakciójába ül majd be.
Soproni Tamás szerint az MSZP-s Bálint György egy ingatlanbizniszben próbálta megakadályozni, hogy az önkormányzat visszaszerezhesse a pénzét, majd személyes bosszúhadjáratba kezdett.
Zuglóban pont az a veszekedős vita alakult ki Hadházy Ákos és Tóth Csaba között, amit a pártok a legjobban el akartak kerülni.