MSZP

Ennél több kell, ha nyerni akar az ellenzék Szabolcsban

Tiszavasvári környékén rosszul sikerült az előválasztási főpróba. Alacsony volt a részvétel, a DK pedig lenyomta a hagyományosan erős Jobbik egymással vetélkedő tagjait. Pedig jövőre muszáj nyernie itt az ellenzéknek, ha kormányváltást akar. Balázs Anna és Hain Ferenc vendégcikke.

444.hu
POLITIKA

Az ellenzék panelfelújítási és szociális bérlakásprogramot meg megemelt családi pótlékot ígér

Támogatnák a fogyatékos hozzátartozójukat ápolókat is – jelentette be Kanász-Nagy Máté, Korózs Lajos és Jámbor András.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy férfi a jelek szerint rendszeresen agyba-főbe verheti Magyarország legfelső vezetését, mégsem állítja meg senki

A 69 éves riporter naponta csinál komplett hülyét az őrjöngő (néha örjöngő) Orbánból, aztán páros lábbal beleszáll, majd rendre meggyomrozza. Ilyen brutális balos fizikai terror még sosem volt ebben az országban.

Herczeg Márk
rejtély

Elkezdték levagdosni Tóth Csaba csápjait Zuglóban

A hírhedt képviselő előválasztási bukása óta a korábbi támogatói is szembefordultak vele. Az átrendeződés a NER helyi ingatlanprojektjeinek is betehet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Emléktáblát kapott Tóth Csaba Vas megyei tömeges tagbeléptetése

A volt MSZP-iroda helyén.

Botos Tamás
POLITIKA

Tóth Bertalan lesz a szocialisták első embere a közös ellenzéki listán

Az MSZP választmánya szombaton döntött arról, hogy kiket és milyen sorrendben jelölnek az ellenzéki pártok közös listájára.

Király András
POLITIKA

A 133 lusta fideszest soha senki nem látta olyan keményen dolgozni, ahogy Kunhalmi Ágnes dolgozott Győrteleken

Nagy szükség van segítségre, szolidaritásra és tűzifapakolásra, sőt Nyakó Istvánra is.

Gazda Albert
POLITIKA

Kommunikál a kormány: arra a kérdésre, hogy miért hívták vissza a kazahsztáni nagykövetet, az a válasz, hogy visszahívták

Tessék, még hogy a magyar kormánnyal nem lehet párbeszédet folytatni, csak kérdezni kell!

Herczeg Márk
POLITIKA

Megalakult a közös ellenzéki kampánytanács

Feladata a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészülés szervezése és a kampány lebonyolítása lesz.

Kiss Imola
POLITIKA

Kizárta az MSZP renitens tatabányai képviselőjét

Fekete Miklós a napokban épp fideszes támogatással került egy önkormányzati cég vezető pozíciójába.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Az MSZP a külügyi bizottságot is összehívná a Pegasus miatt

Arra kíváncsiak, vajon az Információs Hivatalnak is volt-e szerepe a kémfegyver bevetésében.

Kaufmann Balázs
belföld

Fiatalos zenei pályázatot hirdetett fiataloknak az MSZP

A fiatal előadókat megkérték, hogy bár lehetnek szókimondók, de azért maradjanak a jó ízlés és a törvényi keretek között.

Czinkóczi Sándor
ZENE

A zuglói MSZP-ből igazol képviselőket a DK

Ketten nyergeltek át Gyurcsányékhoz, így már az övék a legnagyobb frakció a zuglói önkormányzatban.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az MSZP feljelentette a Fideszt, mert szerintük feketén fizetett fiatalokkal frissítik a Kubatov-listát

A szocialisták beépített embere buktatta le az akciót.

Botos Tamás
bűnügy

Az MSZP legnagyobb politikai teljesítménye a rendszerváltás óta: beépítettek egy embert a Stop Gyurcsány! kampányba

Egy átlagos álláshirdetés és egy félelmet nem ismerő szocialista az év filmjében.

Kaufmann Balázs
POLITIKA