A fiatalok körében egyre népszerűbb világhálón folytatja a fiatalok megszólítását a Magyar Szocialista Párt. A párt nemrég egy éppen ennyire népszerű és fiatalos közösségi portálon fiataloknak szóló zenei pályázatot hirdettek. Olyan dalokat, videoklipeket vártak, amik a fiatalokat érdeklő vagy érintő társadalmi témákat dolgoznak fel. Feltétel volt, hogy a szóló fiatal előadó vagy a fiatal zenekar összes tagja 14 évesnél idősebb és 30 évesnél fiatalabb kell legyen. A fiatal előadókat megkérték, hogy bár lehetnek szókimondók, de azért maradjanak a jó ízlés és a törvényi keretek között. Az erről szóló bejegyzés szerint a felhívásra több mint 100 pályamű érkezett, amit egy fiatalos szóval, a Köszi!-vel köszöntek meg. Ugyanakkor a www.mivanveled.hu című webfelületre valamiért csak 30-at töltöttek fel.
A pályaművek zsűrizése már tart, és már a közönségszavazás is elindult. A több mint egymillió forint értékben kiosztott nyeremények közt stúdiólehetőség, videoklip forgatás és hangszerutalvány található.
A főnyereményről egy 3 fős szakmai zsűri dönt: