Lukács Zoltán szerint a tucatnyi fekete ruhás agresszív, és teljesen átvették az irányítását.
A Fidesz székházát pedig Kubatov fradielnök-pártigazgató régi ismerőse, a büntetett előéletű Szabó "Szőke" Ferenc védte barátaival.
Az MSZP ezredszerre is be akarja adni a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését, csakhogy valakik elállták a bejáratot. Állítólag egy fotóst is inzultáltak.
Gőgös Zoltán gyanús földet szúrt ki az állami földárveréseken. Már nem is eladó.
Az MSZP újra beadja a kérdését.
A két második helyért versenyző ellenzéki párt fej-fej mellett, kockáról kockára igyekszik előre.
A Fővárosi Közgyűlés rábólintott 2016-os büdzséjére. A rezsicsökkentés miatt kétmilliárdba kerülnek a közműcégek, a közlekedés működési költsége sem biztosított, a vizes vébére viszont jut 5 milliárd.
A Geomédia és a Móra kiadó közösen vásárolja meg a Jókai utcai ingatlant. A nagyteremből gyermekszínház lesz.
Győrffy Balázs és Simonka György képviselők sofőrjeik segítségével jutottak földhöz, állítja a szocialista Gőgös Zoltán.
Egy nyíregyházi vállalkozó azt állítja, munkáért cserébe segített Kriza Ákos fideszes polgármesternek lejáratni az ellenfelét, de a polgármester már azt mondja, hogy sosem találkoztak.
Sápi Attila egy melegítőben ment el otthonról több mint egy hete, azóta nem találják.
Sápi Attila leszaladt a boltba, de nem jött vissza.
Nem találtak gyanúsat.
Beindultak a szocialista fogaskerekek, a Horn Center és az 50 százalékos fizetésemelés után itt a tuti recept a kétharmados győzelemhez.
Hát nem a nógrádi fideszes politikus a frappáns válaszok nagymestere.