MSZP

Fazekas Sándor nem hajlandó megmondani, hogy tett-e feljelentést brókerügyben

400 millió forint tűnt el a minisztériumából, a saját emberének vizsgálata szerint is felmerült a hűtlen kezelés lehetősége. A miniszter nem válaszolt arra, hogy lépett-e.

Magyari Péter
politika

Az MNB és a Magyar Posta után melyik állami vállalat lesz a következő, aminek eltitkolhatják a pénzügyeit?

Tóth Bertalannak van pár ötlete, hiszen ő volt az, aki tudni akarta, hogy mit művel a Magyar Posta és az MNB a közpénzekkel.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Miniszterelnökségnél havi egymilliót kereső Szili Katalin szerint politikai piranhák mardossák az MSZP-t

Horváth Bence
politika

A fideszes többség elutasította a törvényjavaslatot, amivel könnyebben lehetett volna börtönbüntetésre ítélni az állatkínzókat

Az MSZP-s indítványt még az igazságügyi bizottságban kaszálták el.

Sarkadi Zsolt
politika

A Posta után a Nemzeti Bank adatait is titkosítják

Egyenként szedik ki a nagy állami cégeket az infotörvény hatálya alól. Teljesen szembe mennek egy jogerős bírósági ítélettel is, csak ne derülhessen ki, hogy Matolcsyék mire költenek százmilliárdokat.

Magyari Péter
politika

Senki nem veszít úgy választást, mint a Fidesz

Teljes terjedelmében idézzük a párt sajtóközleményét.

kasnyikm
POLITIKA

Az NVB lesöpörte a kopasz erőemberek akciója miatti kifogást, az MSZP és az LMP támogatásával

11 igen és 1 nem szavazat mellett a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Pálffy Ilona NVI elnök megnézte a keddi videókat, és szerinte nem történt bűncselekmény.

erdelyip
POLITIKA

Trócsányi László várja az NVB javaslatait, pedig a választási iroda rég csak azt szajkózza, mit kellene csinálni

Az igazságügyi miniszter mégsem érzi a felelősségét a választási irodai balhéban.

Herczeg Márk
politika

Ezért jó a kormánynak, amit Népszavazási Lászlóné csinál

Ha az MSZP indít népszavazást a vasárnapi boltzárról, abból szinte csak rosszul jöhet ki a Fidesz. Inkább megéri nekik a kopaszokkal és a nénivel bábozni.

erdelyip
POLITIKA

Bencsik Andrásnak tetszik, hogy kigyúrt kopasz férfiak gáncsoltak el egy népszavazási kezdeményezést

Erre érdemes lesz emlékezni, ha esetleg Békemenet indulna majd a kormány népszavazási kezdeményezése mellett.

Herczeg Márk
POLITIKA

Százak tüntetnek a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt

'Orbánt börtönbe!', zengett az Alkotmány utcában az MSZP-s tüntetésen.

Horváth Bence
politika

Fidesz: A szocialisták csak a balhéban érdekeltek

A kormánypárt ismét izomból fejelte meg a valóságot.

Horváth Bence
politika

4 eset, amikor izomerő védte a Fidesz érdekeit

Egy kis Ukrajna az Európai Unióban.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szolnoki kopaszok állhatnak a Választási Iroda kapualjában

Az egyikük az FTC-t jelölte meg munkahelyeként a Facebookon, ugyanabba a gyúróterembe járnak Szolnokon.

Szily László
POLITIKA

A kamerától félnek, de ők akarnak dönteni a népszavazásról

Helyszíni videónk a választási irodából, ahol mogorva, kigyúrt kopaszok próbálják megakadályozni, hogy az MSZP beadhassa a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését.

Tbg
politika