Boldvai László felesége középiskolai tanárként dolgozik, de X5-ös BMW-terepjáróval jár, és korábban egy cégen keresztül bankszámlája volt egy drága ügyfelekre szakosodott svájci bankban. Újabb magyar történet az offshore-aktákból.
Az ő döntésükön múlik, hogy továbbengedik-e a verőemberek segítségével benyújtott kérdéseket. A dolog azon múlhat, hogy Nyakó István meggyőzi-e őket, hogy Erdősiné és a kopaszok összejátszottak.
Az első fokú ítélet kihirdetéséig érvényes a lakhelyelhagyási tilalom a volt szocialista politikusra.
És egy másikat is.
Már a szocik is beérték őket. Szinte minden ellenzéki párt nyert valamennyit az NVI-botrányból vagy a tanártüntetésekből, amíg Vonáék labdába sem rúgtak.
Mesterházy viszont kizárta, hogy ringbe szállna.
Amikor majd a Kúria dönt a népszavazási kérelmekről.
Azt mondják, 148 aláírást azonosított az ügyészség Terézvárosban, amik mindkét párt ajánlóívén szerepeltek.
Vannak olyan vállalkozók és befolyásos körök, akik támogatnának egy ilyen szövetséget. Ezt hallotta Tamás Gáspár Miklós.
Amiért a kormány nem vizsgálja, kik voltak a bőrfejűek, akik megakadályozták a párt népszavazási kezdeményezését.
A kormánynak kedves közvélemény-kutató felmérése szerint egy kicsit tán még nőtt is a Fidesz támogatottsága, de nem releváns mértékben.
A volt szocialista képviselőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják.
Az is kiderült, hogy nem a tanárok tiltakozását támogató iskolaigazgató lett lejárató kampány áldozata, hanem Zuschlag János.