2010 óta nem fordult elő ilyen szintű ellenzéki együttműködés, mint amit Gulyás Mártonék új választási törvényért indított platformja elért. De a problémák ettől megmaradtak, és kérdés, mit tudnak azokkal kezdeni.
A Fidesz minden felmérés szerint messze a legtámogatottabb párt, de sokkal többen vannak, akik nem akarnak rájuk szavazni. Feloldhatatlannak látszó ellentétek feszítik szét az ellenzéket, és ez most elvi esélyt sem ad nekik.
Azt mondja, az MSZP bebizonyította, bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel.
A rezsicsökkentésről szóló szöveg ellenére tavaly köbméterenként 14 forint profitot tett az állami nagykereskedő a gázra. Ez olyan, mintha 13 hónap után szednék be a pénzt évente.
Botka László népszerűségének sem tettek jót az elmúlt hónapok.
Nagy összefogás-ügyi gyűlés zajlott szombaton Szegeden.
Ritka, mint a politikus bocsánatkérés: az MSZP képviselője véletlen egy kamu plakátot vitt magával az ATV stúdiójába. Most megírta, hogy sajnálja a tévedését.
Mivel az ügyészség szerint nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja. Vajon másodjára hogy látják majd Polt Péterék?
Összeszedte az ellenzék a szükséges számú aláírást.
Az emberek 48 százaléka hallott már a civiltörvényről, de csak 4 százalék tudja, hogy kikre vonatkozik.
Botka László még egyet döfött Molnár Zsoltba, miközben az MSZP elnöke szerint már nincs is ügy. A szegedi polgármester először Gyurcsány Ferencet akarja kiszállásra kényszeríteni, hogy utána mindenki mást maga mellé állítson.
Molnár ezentúl teljes mellszélességgel a szocialisták szövetségi politikája mögé áll.
A busztársaság azt írta az MSZP frakcióvezetőjének, hogy nem vettek vizet a felcsúti polgármestertől, de a Volánt felügyelő minisztérium kiadta, hogy 4188 palackot mégis vettek.
Kedden megbeszélik, hogy ki is játszik igazából a Fidesz kezére.
Szerinte külső érdekkör irányítja az MSZP-t.