MSZP

Beállt a Momentum kőbányai jelöltje mögé az MSZP és a DK

Czinkóczi Sándor
politika

Az MSZP elnöke beszedi a pénzt a képviselőktől, amit megszavaztak maguknak, és egy alapot hoz belőle létre

Amiből "társadalmi célokat" támogatnak majd.

Rényi Pál Dániel
politika

Egy MSZP-s politikus, akinek kormányközeli üzletemberekkel összefogva virágzott fel a cégcsoportja

A fővárosi körökben befolyásos Czeglédy Gergő cégcsoportja és kormánykötődésű partnerei több milliárd forint értékben kaptak állami megbízásokat az elmúlt években.

Szabó András
direkt36

Az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik szerint a Fidesz megzsarolta őket, hogy megszavazzák a képviselői fizetésemelést, erre ők meg is szavazták

Ugye, milyen logikus, hogy amikor egy kétharmados kormánytöbbség pofátlan zsarolással áll elő, abból az ellenzék nem médiakampányt csinál, hanem lazán beáll az amúgy súlytalan parlamenti munkát végző képviselők fizetésemelése mögé?

Herczeg Márk
parlament

A bíróság 2 hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba letartóztatását

A bíróság a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés meghosszabbítását.

Herczeg Márk
bűnügy

Az MSZP népszavazással érné el, hogy a kormány ne tömhesse tele állami pénzzel a fideszes lapokat

Az európai ügyészségről is beadnak egy kérdés.

Czinkóczi Sándor
politika

Burány: „Szeretteim társaságában sört fogyasztottam, majd elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját”

A januárban ittas vezetésen ért képviselő azt mondja, mentelmi jogáról már a helyszínen, a rendőri intézkedés közben lemondott.

Horváth Bence
POLITIKA

Meghalt Nyers Rezső, az MSZP első elnöke

Az MSZMP alapítója és a párt 68-as gazdasági reformcsomagjának kidolgozója is ő volt.

Albert Ákos
GYÁSZ

A zuglói Fidesz és MSZP együtt vették el a lehetőséget a rászoruló családoktól, hogy lakásban élhessenek

Két szervezet saját pénzből felújított volna lakhatatlan lakásokat és kerületi szegényeket költöztettek volna be. Leszavazták. Drámai testületi ülés Zuglóban.

Ács Dániel
Budapest

Na, vajon mivel foglalkozott Botka László vasárnap, amikor a pártja új elnököt választott?

A jelek szerint nem az MSZP tisztújító kongresszusával.

Király András
POLITIKA

Tóth Bertalan az MSZP új elnöke

A választmányt Kunhalmi Ágnes vezeti, az elnökhelyettes Szakács László lett. Hegyi Gyula és Szanyi Tibor sem maradtak fontos tisztség nélkül.

Magyari Péter
POLITIKA

Német - Mexikó? - ugyan! Brazil - Svájc? - ne fárassz! A nap igazi meccsét Mesterházy Attila és Tóth Bertalan vívják!

Mire lemegy a nap, új elnöke lesz a Magyar Szocialista Pártnak.

Magyari Péter
POLITIKA

Két jelölt maradt állva az MSZP elnöki székért

Alelnöknek négyen pályáznak vasárnapi tisztújításon.

Botos Tamás
POLITIKA

Kunhalmi Ágnes kiszállt az MSZP elnökségéért folytatott küzdelemből

Mindezt azzal indokolta, hogy a célja a baloldali egység megteremtése. A szocialisták így most Mesterházy Attila és Tóth Bertalan között választhatnak.

Király András
POLITIKA

Több LMP-s is megvétózta Demeter Márta párttagságát

A bázisdemokrata működés miatt néhány ember is elég ahhoz, hogy megtorpedózzák egy új tag felvételét.

Rényi Pál Dániel
politika