mtü

Forró krumpliként dobálja a 2,3 milliárdos eltűnt országimázsfilm ügyét a rendőrség és az ügyészség, hogy ne kelljen nyomozni

Most épp az ügyészség nem hajlandó nyomozni az ügyben, aminek az erős embere a háttérben Orbán Ráhel volt. Pedig elvileg ennél semmit sem lenne egyszerűbb felderíteni.

Szily László
gazdaság

Március végéig elengedik a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésének kötelezettségét

Ezzel és más intézkedésekkel az MTÜ vezérigazgatója szerint „30 milliárd forintot hagynak százezer turisztikai kis- és középvállalkozásnál a következő fél évben”.

Mészáros Juli
gazdaság

Angyalbögyörővel kényeztetik az arabokat a magyar szakácsok Dubajban

Ráadásul fúzióssal.

Gazda Albert
gasztronómia

Gigantikus adatbázist építene az MTÜ az ország összes büféjének forgalmából

Nem önkéntes a dolog, aki nem szeretne adatot küldeni, arra ráküldhetik a hatóságokat. A regisztráció már elindult.

Vég Márton
gazdaság

Férficsók, szegecses gatyapőc és óvatoskodó kiállás az LMBTQ-jogokért

Semjén Zsolt rémálma vagy súlytalan kiállás? Metállila leopárdmintás öltöny, „family is family” és a díjátadó show-k minden kötelező eleme a budapesti MTV Europe Music Awardson.

Kiss Imola
KULTÚRA

Kormányzati milliárdokból öntik betonba a tokaji tájat egy csúcsgazdag luxusszállodája kedvéért

Az önkormányzat pedig a csatornázást és a közvilágítást oldja meg a hotel körül.

Vég Márton
gazdaság

35 millió forintos kormányzati támogatást kapott az ellenzéki összefogás szolnoki jelöltje, hogy rendbe tegye a panzióját

Sziráki Pál kft.-je közel kétszer annyi pénzt kapott a turisztikai ügynökségtől, mint a tavalyi éves bevétele.

Vég Márton
gazdaság

Az Echo TV-s Farkas Boglárka is 70 milliós állami támogatást kapott balatoni házára

Meg van támogatva a turizmus.

Boros Juli
POLITIKA

Félmilliárd forinttal támogatta meg a vadászati kiállítás vásárosnaményi helyszínének rendezőjét az MTÜ

A korábban kilenc trafik koncesszióját is elnyert vállalkozó házaspár pályázat nélkül, egyedi döntés alapján jutott a pénzhez, amit Dömötör Csaba államtitkár szerint kizárólag szakmai alapon osztogatnak.

Király András
gazdaság

Szentendrének vissza kell fizetnie egy 30 milliós strandfelújítási támogatást az MTÜ-nek

Az ellenzéki vezetésű város alpolgármestere szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség nem vette figyelembe a kérelmeiket.

Sarkadi Zsolt
turizmus

700 ezren nézték élőben a tűzijátékot

A Turisztikai Ügynökség szerint a látványosság "minden eddiginél nagyobb élményt adott" az országnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Nem mondja meg a kormány, mennyit fizettek a terasznyitást ünneplő celebeknek

Dömötör Csaba csak annyit közölt, terveztek a költséggel, amit Király Linda, Dobó Kata és Debreczeni Zita kapott, amiért reklám- és csodásmagyarország-hashtagekkel borította el fotóit.

Mészáros Juli
PÉNZ

Elsőként az izraeli turisták térhetnek vissza Magyarországra

Ott a legnagyobb az átoltottság.

Czinkóczi Sándor
turizmus

Törvénymódosításra készülnek a turizmus-vendéglátás területén

Az egységes szálláshelyminősítési rendszerre, a vendéglátóhelyek adatszolgáltatására és a kiemelt jelentőségű települések nevesítésére tesznek javaslatot.

Mészáros Juli
turizmus

Saját tulajdonosaikkal bontatják le a Fertő-tavi cölöpházakat

A helyükön Mészáros Lőrinc építkezhet.

Kaufmann Balázs
belföld