A Tanítanék felhívására adományozók egy nap alatt összeadták a tanárok ötmilliós perköltségét.
A bíróságon kiderült, ezt, és a másik megjegyzést súlyos sértésnek vette Szabó Lajos. Ádám munkaügyi perében szerdán a Corvinus több vezetőjét hallgatták meg, akik sok új részletet osztottak meg a szabálytalansági eljárásról, aminek a végén elküldték Ádámot.
Ez még nem az ítélet, csak Ádám ügyvédjei túl sok mindent adnak be az utolsó pillanatban. Az Ádám elleni eljárást megindító rektorhelyettes közben őszi szünetre hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.
A férfi azt mondja, ötször volt vécén az üzleti ebéden, de az sem volt elég. Arra is hivatkozik, hogy az eset nincs hatással a munkában nyújtott teljesítményére.
Attól még, hogy a próbaidő alatt a munkaadó nem köteles megindokolni az azonnali felmondást, önmagában a politikai véleménye miatt senkit sem lehet jogszerűen kirúgni Magyarországon.
Fekete Szabolcs korábban tisztességtelen és jogtalan elbocsátásra hivatkozva perelte be a bankot.
Franciaország legfelsőbb bírósága mondta ki végül, hogy jogtalanul bocsátották el a férfit, aki nem volt hajlandó részt venni a szerinte „megalázó és tolakodó” céges rendezvényeken.
Úgy tudják, hogy a helyükre azóta sem vettek fel új tanárokat.
Sosem mondott szavakat adott valaki a miniszterelnök szájába, erre a cég rögtön kirúgott pár szerkesztőt, csak épp nekik semmi közük nem volt a dologhoz.
A kormányzati megbízásokból nagyra nőtt cégnél valamiért jobbnak látták, ha a rendes takarítók nem lépnek be a pénzügyi részlegre.