Videóra vette.
A szelfijeivel többeket lebuktatott, most ő bukott le. De rajta kívül több érdekes figurára is lecsaptak a britek.
A 25 százalékos büntetővámokat még Trump vetette ki.
Már nem súlyos, csak jelentős.
Az elbocsátott személyzetet olcsóbb, külföldi munkaerővel szeretnék helyettesíteni.
Se űrlapot kitölteni, se tesztelni nem kell többé.
A cilinderről nem esett szó.
A lakhatásért felelős államtitkár Michael Gove szerint nem elkobzásról van szó, de ha már lefoglalták az ingatlanokat, használhatnák őket akár jótékony célra is.
Minimum fél évre kell felajánlani egy szobát ehhez.
Még egy másik világrendben született, de máig érvényes kérdéseket feszeget Arthur Koestler 1950-es regénye, az A vágyakozás kora, amiben egy csoport francia, amerikai és szovjet értelmiségi megpróbál ideológiai alapot találni a cselekvésre egy minden szempontból reménytelen korban.
Az angol védelmi minisztérium szerint Putyin serege nem érte el kitűzött céljait a háború első napján.
Boris Johnson bejelentette, hogy a brit kormány lassan az összes, koronavírus miatt bevezetett korlátozást kivezeti.
Március 15-ig lehet jelentkezni rá.
A jogszabályok helyett a személyes felelősségre helyezik a hangsúlyt.
Ideiglenesen.