nahalka istván

Rohamtempóban apad a pedagógusok száma Magyarországon

1884-en kezdték el idén a pályát, miközben a nyugdíjba vonulók száma ennek több mint kétszerese lehet.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Boldogtalan hazafiakat nevelnek majd az iskolák, ha életbe lép az új NAT

Csak a két vele kapcsolatban megfogalmazott legnagyobb elvárást nem sikerült teljesítenie az új Nemzeti Alaptantervnek: ősztől nem csökken érdemben a diákok iskolai terhelése, így hiába utalgat erre a NAT, nehéz lesz aktív tanulásra épülő, progresszív pedagógiai módszereket megvalósítani velük.

Neuberger Eszter
oktatás

Az ELTE Pedagógiai Karának docense szerint károsabb az új alaptanterv-tervezet, mint elsőre látszik

Nahalka István szerint a Nat-tervezet hű maradt a centralizációs törekvésekhez, továbbra is részletesen előíró, merev.

Rényi Pál Dániel
oktatás

A pénznél is fontosabb lenne a szabadság az iskolákban

A túlzott központosítás a legfőbb oka a magyar tanulók rendkívül rossz PISA-tesztjének, mondja Nahalka István oktatáskutató. Amíg nem engedjük a tanárokat szabadon dolgozni, addig nem lesznek jobbak a diákok.

Magyari Péter
oktatás

Nem, nem béremelésért tüntetnek a tanárok, de az sem lenne meglepő

A kormány folyamatosan igyekszik bérkövetelésként beállítani a tanárok tüntetését, pedig ilyesmi nem szerepel a pontok között. Pedig a bérrendszer rendesen el van szúrva.

Horváth Bence
oktatás