nantes

Franciák százezrei vonultak utcára Le Pen szélsőjobboldali pártja ellen

Országszerte több mint százötven nagygyűlést szerveztek.

Bódog Bálint
külföld

Megöltek egy katolikus papot Franciaországban

A 60 éves atya hónapok óta szállást adott a gyilkosának, egy ruandai bevándorlónak, aki igazságügyi megfigyelés alatt áll a nantes-i katedrális egy évvel ezelőtti felgyújtásának gyanúja miatt.

Herczeg Márk
bűnügy

Megölhetett egy papot a nantes-i gyújtogató

Állítólag hónapok óta ismerte az áldozatát.

Szurovecz Illés
külföld

Egy csapat fiatal egymás nyakába mászva mentett ki egy családot egy égő lakásból

Franciaországban, egy Nantes-i ház harmadik emeleti lakása gyulladt ki.

Mészáros Juli
tűz

Beismerő vallomást tett a nantes-i gyújtogató, akit egyszer már előállítottak, aztán elengedtek

Megsemmisült a székesegyház egyik orgonája és egy festmény.

Szurovecz Illés
külföld

Elengedték a férfit, akit a nantes-i katedrálistűz miatt vettek őrizetbe

Végül semmilyen eljárás sem indult ellene.

Czinkóczi Sándor
külföld

Előállítottak egy férfit a nantes-i katedrálistűz miatt

A 39 éves önkéntes zárta pénteken a templomot, ennek körülményeiről hallgatják most ki.

Neuberger Eszter
külföld

Gyújtogatás állhat a nantes-i katedrálistűz hátterében

A katedrális 15. századi orgonája teljesen megsemmisült.

Sarkadi Zsolt
külföld

Kigyulladt a nantes-i katedrális

A hatalmas tüzet órákig nem sikerült megfékezni.

Sarkadi Zsolt
külföld

3 hónappal Emiliano Sala tragikus repülőgép-balesete után meghalt a focista apja is

Herczeg Márk
gyász

20 másodperc alatt 488 métert zuhant Sala repülőgépe

Hirtelen, nagyon meredeken csapódhatott a vízbe.

Herczeg Márk
baleset

Pénzéért perelne a tengerbe zuhant argentin focista új klubja

Gondatlansággal vádolják a menedzsert, aki egy 1984-ben gyártott, egymotoros géppel utaztatta Nantes-ból Cardiffba Emiliano Salát.

Rényi Pál Dániel
külföld

Zavargások törtek ki Franciaországban, miután a rendőrség lelőtt egy 22 éves férfit

Autókat és üzleteket gyújtogattak Nantes-ban.

Czinkóczi Sándor
külföld

Felfüggesztették a védőt megrugó majd kiállító francia bírót

Ilyen se volt még: játékvezető eltiltásáról dönt majd a fegyelmi bizottság.

Rényi Pál Dániel
foci

A bíró megrúgta az egyik játékost, majd piros lapot adott neki, hogy ne panaszkodjon tovább

Saját magát mégsem állíthatta ki.

Czinkóczi Sándor
futball